Az igazság az, hogy két Tizenkét angyal nevű blog volt, és az URL címükben is csak annyi volt a különbség, hogy az egyikben a tizenkettőt betűkkel, a másikban számjegyekkel írtam le, de most rendet teszek ebben a rendetlenségben, ami azt jelenti, hogy a betűs blogot újraélesztem, és a számosnak az olvasót is megkérem, hogy ha továbbra is érdeklődnek, akkor azt ott tegyék, és ne itt. Tudom, hogy ezek a manőverek egy kicsit zavaróak, tudom, hogy lehetne blogot sokkal világosabban és tisztábban is vezetni, de nekem ez csak így sikerült eddig, reménykedjünk együtt, hogy ezután majd menni fog jobban is. Megértéseteket köszönöm!
Sorsszerűen
Teljesen sorsszerűen eleve elrendelés szerint történik minden. Én vagyok Hagalaz, a kilencedik rúna a vikingek ABC-jében, amelyet egyébként a legfontosabbnak, a rúnák rúnájának tartanak és amely a katalizmában rejlő erőkre utal, azokra az erőkre, amelyek felfordulást csinálnak, de csak azért, hogy a mostani helyett egy magasabb szellemi minőségű új születhessen meg. Azért van a hüvelykujjamra tetoválva ez a rúna, és mellé a mutató ujjamra pedig a tiwaz, amely a tűzön-vízen át való kitartás, az eltántoríthatatlanságra utal, arra ugyanis egy ilyen misszióhoz nagyon nagy szükség van. De lehet mondani úgy is hogy az összeomlás prófétáját vagy a nagy újra indulás angyalát látod, amikor rám nézel, mert ezek a szavak is jól kifejezik, hogy miről van szó. Mert ez előtt az esemény előtt áll most az emberiség, és a jóisten, a karma, a világ belső rendje, a szellemi mélyvalóság - mondhatjuk ezerféleképpen - engem nézett ki arra, hogy a lehető legtöbb embert felébresszek előtte. Mert muszáj, hogy sokan felébredjenek, ha azt akarjuk, hogy ez a vihar ne pusztítson el mindenkit.
Már Taizé-be is azért kellett elmennem, már ott is erre kaptam a kiképzést, csak túl gyorsan hazajöttem, akkor még nem voltam eléggé tisztába magammal, és főleg nem voltam elég bátor, hogy egy ilyen nehéz feladatot elvállaljak. Majd ha elolvasod a levélben azt a részt, amelyet Évának írtam, ezt még jobban fogod érteni. Ha meg élő szóban elmondok Neked pár dolgot a gyerekkoromból, meg a családom életéből, akkor pedig még annál is jobban. Igen, így jártam, nem kértem, kaptam, de így jártatok Ti is, mert nyilván nem ehet engem csak úgy kirakni a külső ablakpárkányra, hogy vigyen el valaki. Illetve lehet, de akkor az a Ti teljes és mindennél nagyobb szégyenetekre válna, az annyi, mint Jézust elárulni, ahogy azt Júdás meg is tette, elég nagy szégyen már az is, hogy eddig így bántatok velem, csak annyi a mentségetek, hogy én sem mondtam el világosan, hogy miről van szó...
Friss hír
A Robert Fico elleni merénylet egy ugyanolyan piros vonal átlépés, mint az ukrán háború. Európa hal meg, mert nem is élt soha. Soha – egy kurva nagy hazugság volt a léte legelejétől kezdve. Remélem, hogy az oroszok és az arabok együtt gyorsan el fognak takarítani minket, mert nálunk még ők is jobbak. És ezt kiírnám a facebook-ra is, de nem lehet, mert akkor bekerül az aktámba, hogy látens terrorista vagyok, letiltanak és kihívják rám a TEK-et – na, ez a szép új világ! Nem lehet a Föld összes kincsét felélni, nyaralni belőle egy fél évszázadon át büntetlenül – iszonyatos hülyeség volt, hogy ennek a távlatában egy percig is hittünk – vegy már valaki észre, hogy amit itt az elmúlt ötven évben műveltünk az mekkora egy aljas disznóság volt, hogy egy ilyen rendszernek fennmaradásának elvi esélye sincs, sőt nem is volt soha. Vegye már valaki észre, ha már mi benéztük és hittünk benne és az egész eddigi életünket ráépítettük, vagyis egy kurva nagy illúzióra. Az emberi történelem legsötétebb, legmocskosabb fejezete szép ruhába öltöztetve, ez az újkori Európa – vegye már észre valaki végre!
Igen, azzal, hogy az ember ilyeneket mond, nem válik népszerűvé, csodálkoznék is, ha ezért most rögtön tömegek karolnának fel. Aki itt beteg, autista, border line szindrómás, nácisztikus, tetszőleges viselkedés zavara van ettől, akár teljesen meghülyül tőle, az mind előrébb van, mint aki makk egészségesen a rendszer része marad. A merénylő itt nem egy elszigetelt ember, mert elszigetelt emberek nincsenek, a merénylő itt az a törés, amely ezen a kontinensen már nagyon régóta hasad, az a dráma, az a morális csőd, amely jellemzi a szlovák társadalmat, de a magyart ugyanúgy és az összes jóléti állam társadalmát körülöttünk. A merénylő itt mi magunk voltunk – illetve vagyunk.
Nem akarok mutatós, eladható, PR-ból pityorka életet élni egy pokolban. Igaz ember szeretnék lenni, ha belehalok, az se számít, szembe fogok menni ezzel a szín ganéj, szín fasiszta társadalommal, ha csak három napig fogok élni, akkor is! Mert akkor az a három nap többet fog érni, mint ötven év egyébként. Még nem tudom pontosan, hogy hogyan, de azt tudom, hogy ezt akarom, ezt kérem és vállalom, amit kapok – biancoban aláírok minden csekket, mert hagalaz vagyok, az összeomlás fia, az angyal, aki átvezeti az arra érdemeseket a sivatagon és aztán elengedi őket, hogy éljenek az ígéret földjén nélküle…
Igen, azzal, hogy az ember ilyeneket mond, nem válik népszerűvé, csodálkoznék is, ha ezért most rögtön tömegek karolnának fel. Aki itt beteg, autista, border line szindrómás, nácisztikus, tetszőleges viselkedés zavara van ettől, akár teljesen meghülyül tőle, az mind előrébb van, mint aki makk egészségesen a rendszer része marad. A merénylő itt nem egy elszigetelt ember, mert elszigetelt emberek nincsenek, a merénylő itt az a törés, amely ezen a kontinensen már nagyon régóta hasad, az a dráma, az a morális csőd, amely jellemzi a szlovák társadalmat, de a magyart ugyanúgy és az összes jóléti állam társadalmát körülöttünk. A merénylő itt mi magunk voltunk – illetve vagyunk.
Nem akarok mutatós, eladható, PR-ból pityorka életet élni egy pokolban. Igaz ember szeretnék lenni, ha belehalok, az se számít, szembe fogok menni ezzel a szín ganéj, szín fasiszta társadalommal, ha csak három napig fogok élni, akkor is! Mert akkor az a három nap többet fog érni, mint ötven év egyébként. Még nem tudom pontosan, hogy hogyan, de azt tudom, hogy ezt akarom, ezt kérem és vállalom, amit kapok – biancoban aláírok minden csekket, mert hagalaz vagyok, az összeomlás fia, az angyal, aki átvezeti az arra érdemeseket a sivatagon és aztán elengedi őket, hogy éljenek az ígéret földjén nélküle…
Hogy minden jól menjen!
Amit a civilizált ember csinál - hogy a Föld kincseinek felélésére alapozva épít egy látszólag valamennyire rendben lévő, felületes szemlélő számára még itt-ott fejlettnek is mondható, de a Föld kincsinek véges volta miatt semmilyen távlattal nem rendelkező és valójában pont ezért azon nyomban össze is omló globális társadalmat - az egyszerre észbontó ostobaság és felfoghatatlanul aljas viselkedés, aminek nem csupán egyes részleteivel, hanem az alapjával is óriási probléma van, miközben a másik dolog, hogy mi ebből az egyszerre észbontó ostobaságnak és felfoghatatlan aljas viselkedésnek a valódi természetéből, semmit nem vettünk észre, szemrebbenés nélkül váltunk az eltévelyedés közszereplőivé ugyanúgy, mint bárki más, álltunk bele pillanatnyi hasznot húzni, sikert elérni, és a sikerért persze óriásit hazudni, hát, az meg a mi személyes kudarcunk, illetve mindenkinek a magáé.
Mindez nyilván azért történhetett meg, mert eredendő, születésünk kori, tiszta, emberi természetünket a környezet felcseperedésünk ideje alatt módszeresen nyírta bennünk, fojtotta, rombolta minden létező módon, és helyette ránk épített egy műszemélyiséget, egy álegot, amely ezt a színfasiszta rendszert kiszolgálja cserébe azokért a pillanatnyi előnyökért, amelyet az utóbbi juttat neki - valljuk be nyugodtan, hogy ez történt, és ennek az aljas megvezetésnek a levezénylésében pont az értelmiségi elit járt élen, pont ők - vagyis többek között én magam is - tehát mi voltunk a fő sumákok.
Amikor az ember az életének ezt a végtelenül nyomorúságos és egyedül a mínusz végtelen kifejezéssel közelíthető színvonalát, illetve minden nemű színvonalnak a teljes hiányát észreveszi, akkor azon kívül, hogy nekiáll zokogni, és abba se hagyja egy hétig, tulajdonképpen nem tud túl sok mindent tenni, hiszen azokat a képességeit, amelyekkel ezen a fasiszta rendszeren kívül is meg tudna élni, rég elvesztette, illetve eszébe se jutott kifejleszteni, viszont ebbe a felsülésébe még sem nyugodhat bele, ha nem akarja, hogy az élete csupán az elrettentő példák milliárdjainak az egyike legyen.
Először is nagyon gyorsan el kell kezdeni a fasizmusából kivezető utak keresését mindenkinek, fizikálisan és mentálisan is el kell kezdeni a süllyedő hajótól való eltávolodást, ki kell válnia abból a korrupt közegből, amelyben eddigi életét leélte (és olyan értelemben mindegy, hogy meddig fog eljutni, hogy a legkisebb eredmény is számít ezen a téren, a nullánál legalább egy picivel minden több), másodszor pedig be kell fejeznie azt a gyermekeknek és a fiataloknak való folyamatos és nagyon ganéj hazudozást, amelyet eddig ő is művelt, és amellyel a társadalomba történő beillesztésük érdekében a saját gyermekeit is átverte ugyanazon a tudatvesztésbe vezető kiképzésen, amelyen saját maga is végig ment, ha meg valaki azon szerencsések közé tartozik, hogy saját gyermekei nincsenek és ezért ezt a felfoghatatlan gaztettet nem követte el, akkor segítsen a gyerekeseknek, akik most óriási szarban vannak.
Ehhez az út az ember eredeti, születéskori, valódi személyiségének az újra felfedezése, szívbéli vágyainak a megértése, és azok kielégítése, az ahhoz szükséges belső fókusz folyamatos gyakorlása, a neki való engedelmesség, más szóval a szentté válás, de nehogy valaki most azt higgye, hogy feltaláltam a spanyol viaszt, hiszen minden valamire való szellemi hagyomány erről szól - az önismeretről, a belső én felfedezéséről, a belső én vágyainak a megismeréséről és azoknak a vágyaknak a teljesítéséről.
Hiszen az ember belül nem az a ganéj fasz vagy hülye picsa, akit ez a társadalom csinált belőlünk, az ember belül egy szellemi, angyali, isteni, kozmikus lény, a benne rezgő energiák ugyanazok, amelyek az egész világmindenséget formálják, átjárják, a változásait irányítják, a hőjét táplálják - az ember léte egy olyan folyamat, amely a saját teljességére törekszik, az ő teljesség pedig az egész lét teljessége is egyben. Utóbbi szavak nyilván nem könnyen érthetőek, de nem is ésszel kell felfogni őket, hanem szívvel kell rájuk érezni, arra pedig, hogy az utóbbi lehetséges, számtalan bizonyíték van, naponta számtalanszor ér olyan élmény mindenkit, amelyek alapján ezeket a misztikus tűnő szavakat bárki elkezdheti megérteni, csak eddig nem figyelt oda eléggé ezekre az impulzusokra, de gondolom, hogy mostantól majd fog.
Eddig egy csomó pozitív kényelmi/fizikai és/vagy érzelmi/esztétikai tapasztalatot szereztem ugyan, de nem jogszerűen történt ez, mert a szerves egységből, a belső vonulatból kiszakított módon jutottam hozzájuk, miközben nem mellesleg egy csomó nem újratermelődő erőforrást magam is elfogyasztottam, vagyis irtózatos mennyiségű kárt tettem ezen a bolygón. A legkevesebb, hogy ezt felismerve most már igyekszem jóvá tenni a mulasztásaimból annyit, amennyit még lehet, igyekszem a világra a belső látással nézni, igyekszem a belső hangot meghallani, és a belső ember szándéka szerint járni el majd akkor is, amikor ennek a viselkedésemnek súlyos, fájdalmas, életveszélyes vagy akár halálos következményei lesznek. Utóbbi most picit drámainak tűnhet, de ha az ember egy kicsit belegondol abba, hogy milyen helyzetek állhatnak elő hamarosan az összeomlás előre haladásával párhuzamosan, akkor azért bárki beláthatja, hogy minimum jobb készülni rá - egyébként én szeretném is, mert azzal valamit talán tudnék törleszteni, de erre még lentebb visszatérek.
Amit a civilizált ember tesz, az nem valódi teljesítmény, ahogy a civilizált ember él, az nem valódi élet. A civilizáció rossz és mi is rosszá váltunk tőle. Ezt be kell ismerni és akkor talán valamit még meg tudunk menteni. Ha ezt nem ismernénk be, akkor nekünk tényleg annyi lenne, és nem csak orvos biológiai értelemben, hanem úgy is hogy az életünk nem ért egy lyukas garast sem - az pedig még a halálnál is nagyobb baj lenne. A civilizáció rossz - a mi belső mély valóságunk jó, de azt hagytuk elveszni, hagytuk hogy a civilizáció betemesse bennünk. Hagytuk elveszni azért a nyalókáért, amellyel a civilizált társadalom megkínált minket, vagyis egy mérhetetlenül aljas dolgot tettünk, egy tál lencséért hagytuk elveszni az örökséget - hát ez az igazság fog kiderülni nagyon hamar a most következő rendkívül szomorú események tükrében, vagyis sokkal jobb ha magunk ismerjük be még mielőtt az élethelyzetek a képünkbe mondanák. El lehet engem hallgattatni, persze, de akkor helyettem a kövek kezdenek el majd beszélni...
Mi mostanra angyalok lettünk, ezért mi már tudjuk, hogy mi jöhet ki abból, ha valaki a legfontosabb dolgokkal egyáltalán nem foglalkozik. Mi angyalok vagyunk, minket már nem érdekel a felszín, a mély vonulatra figyelünk, tudjuk, hogy az a meghatározó, tudjuk hogy az számít leginkább, tudjuk, hogy amit ott elmulasztunk észre venni, azt semmilyen tudománnyal művészettel vagy akár vallás gyakorlással se tudjuk pótolni. Mi angyalok vagyunk, olyanok, akik szeretnének együtt működni a mindenség legmélyebb, legmeghatározóbb erőivel, olyan lények vagyunk, akiknek semmi más vágyuk sincs már. Tudjuk, hogy minket megölni se lehet, mert ha a testünket baj is éri egyszer, mindazokban a impulzusokban, amelyeket addig adunk másoknak, a szellemi energiánk, a hullámaink tovább fognak terjedni, és fogják kelteni az ébredéshez, az ember magához téréséhez szükséges világosságot. Az angyalságban nincs semmi különös, az angyalság az ember alapállapota, egy szolgálat, az ember mindig is kozmikus lény volt, csak egy ponton lemondott a távlatairól, de egyszer majd észre fogja venni, hogy ez mekkora hülyeség volt, és vissza fog találni igazi önmagához. Addig is segítsünk neki, mindenkinek, illetve akinek csak tudunk, hogy ez minél hamarabb megtörténjék. Az angyalnál, aki bennünk lakik nem fontosabb senki és semmi - vigyázzunk tehát nagyon rá, a szemünk fényénél is jobban! Angyalhoz méltó nyugalommal, hittel és bátorsággal kell tenni a dolgunk - ezt ne felejtsük el soha! Korábbi életemet mára teljesen elvesztettem, remélem, hogy még időben, remélem, hogy még fogok tudni korrigálni.
A hamarosan érkező kataklizmában - amely lehet globális környezeti katasztrófa, lehet harmadik világháború, lehet egy világjárvány, de a legvalószínűbb, hogy ezek együttese jön majd el nem sokára - nagyon sokan meg fognak halni, valószínű, hogy azok közül is, akik most ezeket a sorokat olvassák, sőt, remélem, hogy én magam is, mert egy olyan here élet után, amely eddig mögöttem van, úgy lenne igazságos. A legkevesebb, hogy én is elszenvedjem azokat a fájdalmakat, amelyeket miattam majd a gyermekeimnek is kell, vagy valami ahhoz hasonlót legalább. És még akkor sem fogok tudni mindent törleszteni, mert én 30 éven át úgy éltem, mint egy kényúr, ezt a mocskot már akkor sem lehet lekaparni rólam, ha eleven nyúznak meg és utána még egy tüzes kemencébe is behajítanak. Nekem most már csak az a célom, hogy ne teljesen üres kézzel kelljen odaállnom a tükör elé majd. Ugyanazt a bért kapják azok a szőlőmunkások is, akik csak az utolsó egy órát dolgozták végig, mint azok, akik reggeltől estig szüreteltek. Úgy emlékszem legalábbis, hogy ez valahol le van írva tisztán...
From now on i'd like to live from my true inner self, from the only personal reality who brought me here to planet Earth as long as it is necessary for the accomplishment of all the jobs prescribed and attributed to me in the book of life and suffer a pretty painful death afterwards - somehow i have the feeling that is the only way to make my story complete and round enough...
----------------
A kellemetlen dolgokkal való szembenézés elől menekülő gyáva ego eddig ki tudta tolni a civilizációra és a távlatára (vagy inkább a távlattalanságára) vonatkozó alapkérdéseket egy beláthatatlan távoli jövőbe de bizonyos események kezdik a harcállásait felrobbantani - egyre több ember érez rá arra, hogy ez eddig se volt egy jó viselkedés a részünkről, az idő múlásával, a válságjelenségek szaporodásával párhuzamosan pedig ez a hárítás egyre abszurdabbá fog válni. Igen most még elég szokatlan, hogy valaki ilyen mélyre megy a kérdéseivel, de ez csak ma van így, mert a körülmények előbb-utóbb mindenkit rá fognak kényszeríteni arra hogy ilyen kérdéseket feltegyen és végig is gondolja a rájuk adható lehetséges válaszokat. És minél hamarabb oldja meg valaki ezt a házi feladatot, annál jobb, mert annál kisebb kárt tesz addig - utána meg vélhetően még kevesebbet. Nem kell rám furcsán nézni azért, mert letértem a főútról, azokra kell furcsán nézni, akik még mindig úgy gondolják, hogy nincs itt semmiféle hegyi ösvény, amelyen járni kéne. Ők azok, akik a legkevésbé sem értik meg, veszik komolyan a mostani helyzetben rejlő üzenetet, ők azok, akik le fognak maradni, ők azok, akiket tényleg készületlenül fog érni az összeomlás. Ne legyél köztük, a gyermekeid meg pláne ne, ők értsék meg mélységében is, hogy mi és miért történik, és adjanak rá becsületes választ, nekik könnyebb, mint nekünk, mert az ő egészséges, valódi énjük még nincs olyan mélyre temetve, mint a miénk. Ha tisztán, becsületesen beszélünk velük, hamar meg fogják érteni, hogy miről van szó, és fogják hozni azt, amit nekünk sokkal nehezebb előbányásznunk, mert sokkal több időt sokkal mélyebb becstelenségben töltöttünk el, mint ők...
Instead of the superficial and artificial ego which this society, our parents, our teachers, our priests have built upon us, take your original, pure, childish being very seriously, pay attention to him constantly, take care of your relation with him, no matter what pain and what shame you will feel first (because you have neglected him up to now) let him be in the focus from morning wake up to evening fall asleep since very soon he will be the only one whom you can count on, because all the currently availble standards and safety illusions you trust today will vanish, because most of the people around you will lose all of their senses, they will get crazy, some of them might help you a little but surely less than you'd like to, you will have to help others much more than the amount of support others will give you. That most real being within you will be the key and your community with him, not necessarily to your survival but at least to the survival of some others, that of your children for example, you have still some time to restore your comitment to her, but not a lot, since the storm is coming. And teach the same thing to your children - otherwise your life and their lives will have been in vain too.
Már a szüleinknek is arra kellett volna tanítaniuk minket hogy vigyázzatok mert ez egy nagy lufi csak amely még a Ti életetekben kipukkanhat. Lehet tanulni akár zenélni is de ezt tartsátok szem előtt állandóan soha ne felejtkezzetek meg róla. Ezt kellett volna mondaniuk folyamatosan amíg meg nem értjük de ha ők elmulasztották akkor legalább nekünk kellett volna ezt észrevenni korán és nekünk kellett volna beszélnünk a mi gyermekeinknek róla ha már voltunk olyan felelőtlenek és világra hoztuk őket..
Eddig masszívan bukásra állunk - Te is és én is. Eddig egy fasiszta társadalom normális tagjai voltunk sajnos és a gyermekeinket is ugyanerre neveltük - ez eddig egyes és lassan be kéne ismerni és nem örülni annak hogy akolitus lettél meg annak se hogy fokolárosok voltunk. Mert mind a kettő szín tiszta nulla annak fényében hogy mit nem vettünk észre és mekkorát hazudtunk a gyermekeinknek..
Nem egy buborékban kell most pihengetni hanem ezt a benézést beismerni és utána elkezdeni jóvá tenni és utána meghalni becsületesen lehetőleg nagy szenvedések közepette ahogy már írtam is. Kérni kell a kegyetlenül fájdalmas halált és nagyon örülni majd ha megkapjuk ha érdemesnek találtatunk rá - pont. Illetve nem pont mert nem a halál a lényeg hanem az élet. Mert aki egy ilyen halált már most elfogad valamennyire sőt kéri az képes lesz addig egy kicsit már félelem nélkül élni (még akkor is ha a vérrel verejtékezés még előttünk áll) és felszabadítani magában olyan szellemi energiákat emiatt amelyek egyébként letapadva maradnának az idők végezetéig, felszabadítani magában olyan szellemi energiákat amelyekre a világnak az emberiségnek a mai tökéletes zsákutcájában szüksége van hogy ne pusztuljon el ott egészen, hogy maradjon hírmondó, aki tovább viszi az egésznek a legmélyét és abból a mi kudarcunk tanulságainak fényében fakadhat majd egy új egy teljesebb egy valóban élő valóság és igazabb emberi közösség is akár. Erre a világhelyzetre ami most van más válasz nem létezik - most a pont.
Sikoly
Mért kell nekem ilyen kristálytisztán látni, hogy ez az egész civilizáció egy oltári nagy hazugság, és az, hogy a gyermekeinknek ebből semmit se tanítunk meg, semmit nem mondunk el nekik, mekkora egy felfoghatatlan mértékű gazemberség a részünkröl. Mért kell ezt nekem ilyen világosan látni, és ha nekem kell, akkor mért vagyok ezzel ilyen iszonyatosan egyedül? Miért Luca? Miért, miért, miért? Mért nem érti ezt senki rajtam kívül? Mért hazudunk az összes gyermekünknek? Miért Luca? Miért csináljuk ezt? Nem értem, nem értem, nem értem...
Vastagon és a nagycsoporttól kezdve folyamatosan megvezetjük őket. Nem mondjuk el nekik, hogy itt nincs semmi, amit látnak maguk körül az egy illúzió se, nem mondjuk el nekik hogy egy pont nem sok, de annyit se vegyenek komolyan belőle, mert ennek holnapután kis kedden úgy lesz vége, hogy emlékezni se fogunk rá, nem mondjuk el nekik, hogy magukra figyeljenek, mert az a mérce, mert az összes többi egy hülye ganéj blöff - semmi más - mért vezetjük bele őket is ebbe a kretén lila holgramba, miért Luca, miért csináljuk ezt velük? Nyilván nem a Te dolgod lenne de minden férfinak elszántan és végtelenül határozottan bele kéne állnia ennek a tisztába tevésébe. Mindegyiknek...
Amit Bendell mond arra egy-két éves koruktól kéne tanítani a gyermekeinket vagy hamarabb mert valószínű hogy már az is késő. Az lenne becsületes tiszta vállalható viselkedés velük szemben az összes többi akkora aljas ganéj gonosz hazugság hogy a pöcegödörbe kéne fojtani minket érte. Ha a civilizáció összeomlik nekik kell hallaniuk róla először hogy legalább őket ne szippantsa be az a káprázat amelyben mi az egész életünket leéltük - sajnos...
Lehet hogy ebben tényleg fel fogok morzsolódni lassan, de nem érdekel az sem. Már otthon kéne lenni, de még sehol nem vagyok, nem tudok elmenni az irodából, nincs erőm összepakolni, azt hiszem csak a kilenc órás buszt fogom elérni. Nem tudom mi lesz velem, de hazudni nem fogok, és ami jön ki belőlem azt nem fogom visszatartani, csak azért mert ronda. Majd a Te könyvjelzőid szépsége kiegyensúlyozza, én rondát alkotok, Te szépet, lesz ez is az is a világban nekünk köszönhetően...
Az a baj...
Az a baj hogy nagyobb művész vagyok Nálad mert én bele merem tenni az életemet is Te meg nem - ezért gyűlölsz annyira...
Szégyellje magát!
Mélységesen szégyellje magát aki itt még egészséges ember! Illetve azt tartja magáról...
Anyák napja
Az a baj hogy az orgona már elvirágzott. Meg az is baj hogy az édesanyám már meghalt. Meg az is hogy amíg élt addig se szeretett - csak a végen egy picit. De nem sorolom tovább a bajokat inkább köszöntöm a Te édesanyádat ha már a sajátomat nem tudom...
Egyébként nem haragszom rá hiszen őt se szerette senki - akkor hogy tudott volna szeretni ő maga bárkit is?
Az erő napja
Eddigi életünk során egy teljesen abnormális dolgot tekintettünk normálisnak, egy olyan rendszert, amelynek az axiómái is használhatatlanul torzak voltak, és akkor nyilván minden levezetése, következménye, tétele is az lett. Nagy sikereket ért el az emberiség, kiemelkedett a természetből, de most szépen kiderül mégis, hogy a sikerei egy kalap szar nem sok annyit se érnek, mert ez egy rossz irány volt a legelejétől kezdve. A természetből ugyanis nem lehet kiemelkedni - a természet kegyetlenül magára hagyja azokat akik megpróbálnak kiemelkedni belőle, aztán majd jól megnézhetik magukat...
Ma van az erő napja, amely közel sem akkora hülyeség, mint amekkorának első pillantásra látszik. A dátum egyébként egy szójátékból lett (belül minden ember egy játszó gyermek), Yoda mester ikonikus szavait a Csillagok háborújában (May the force be with you - Az erő legyen veled) lehet úgy érteni, hogy May the fourth be with you, vagyis május negyedike, amely napon a Csillagok háborúja hívők szerte a világon nagy ünnepet tartanak, sokan szabadságot vesznek ki, Tunéziában, a buckalakókról szóló jelenetek forgatásának helyszínén tömegek gyűlnek össze partizni, szeánszokat tartani ilyenkor például.
Nehogy valaki azt higgye, hogy ítt most szimpla bohóckodás zajlik - ennél azért sokkal többről van szó. George Lucas, a Csillagok háborúja kitalálója komolyan utánanézett az erőnek, Joseph Campbell organikus vallástörténész munkáiból merített, de rajta keresztül az emberiség legfontosabb vallásainak szellemi főmotívumaihoz nyúlt tulajdonképpen. Legerősebben talán a taoizmussal való kapcsolat látszik, amelynek alapüzenete, hogy létezik egy olyan út, belső rendszer, fejlődési folyamat, amely az emberiség történetét irányítja. és amellyel valaki két dolgot tehet, vagy lázad ellene, de az univerzális belső folyamat attól nem fog megtörni, csak neki meg a környezetének lesz rosszabb az élete, vagy elfogadja, és akkor kap egy szép személyiségfejlődést cserébe, miközben a csodálatos élmények mellett persze sok nehéz helyzetbe is fog kerülni, sőt fájdalmas tapasztalatok fogják érni, hiszen anélkül - sajnos - semmiféle fejlődés nem lehetséges.
Mondanom se kell, hogy ezt a dolgot a taoizmus nem sajátítja ki, hiszen a kereszténységben emlegetett szentlélek is nagyon hasonló hozzá, illetve a szentlélek egy árnyalattal talán még több bizakodásra ad okot, hiszen ott az erő már egy személy is egyben, persze lehet, hogy a tao is személyes, ezt a kérdést elég nehéz pontosan megválaszolni, de nem is biztos, hogy kell. Szinte mindegy, hogy melyik vallás belső mélyvalóságot leíró szavával élünk, maguk a tartalmak annyira egyformák, legfeljebb a kép, amelyet használunk a rá való utaláshoz mutat eltérő jegyeket az adott vallást létrehozó kicsit eltérő kulturális szövet sajátosságai miatt, de a különbségek inkább a felszínen tűnnek fel, ha valaki mélyebbre megy akkor az egyezőségek fogják megdöbbenteni őt.
Ez az erő, illetve a hozzá való folyamodás szükségessége ma aktuálisabb, mint bármikor. A huszonegyedik század elejére az emberiség eljutott abba az állapotba, hogy már csak a csoda segíthet rajta - vagy az erő, amit Yoda mester is folyton szóba hoz. Bendell mondja ki, hogy az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges, de azt is hozzá teszi, hogy ez a világhelyzet egyben egy nagy lehetőség is, hogy észre vegyünk olyan dolgokat, amelyeket nem tudtunk érzékelni addig, amíg robogott a szekér, és utána változtassunk nagyot a létmódunkon, a szemléleteinken, a magatartásunkon az életünk legmeghatározóbb, legmélyebb viszonyait, kapcsolatait, összefüggéseit, eddig alapnak tekintett axiómáit is kérdőre vonva. Nem azért, mert akkor biztos, hogy megmenekülünk, hanem azért, mert talán. Meg azért, mert akkor az emberiségnek lesz egy egész másmilyen tapasztalata is önmagáról, mint amilyen eddig volt. Az általa bevezetett mély adaptáció fogalom azt jelenti, hogy az emberben vannak olyan potenciálok, amelyek átsegíthetik egy másik korba, egy fejlettebb állapotba, a külső körülmények ott valószínűleg sokkal rosszabbak lesznek a mostaninál, de az ember maga talán jobb lesz, Bendell legalábbis ebben bízik és én is.
Nagyon tisztán nagyon egyértelműen nagyon bátran kell beszélni arról, hogy ennek a civilizációnak lényegében vége van, egy nagy átmenet jön hamarosan, sőt már el is kezdődött, amelyre mindenkinek minden erejével, minden figyelmével, nagyon céltudatosan készülnie kell. De ahol ezt valamilyen okból így még nem lehet kimondani, ott sem szabad hazudni, sem impliciten, sem expliciten nem szabad utalni az ellenkezőjére, olyan reményt kelteni, hogy ami most van, az sokáig fog tartani még ugyanígy. Bármennyire is riasztónak tűnik ez a távlat, nem szabad megrettenni tőle, az odadobott kesztyűt muszáj felvenni, a mélyalkalmozkodás képességét muszáj valahogy megszerezni, mert azon múlik minden, akik vagyunk, akik lehetünk, és akik lehetnek másokból, ha minket látnak, ha a mi példánkból tanulnak, például a gyermekeinkből, akik számára nem fogjuk tudni megőrizni azokat a könnyű életfeltételeket, amelyek között mi éltünk, és élveztük a morális értelemben nekünk egyáltalán nem járó javak és szolgáltatások özönét - csak ennek a viselkedésünknek a valódi minőségével eddig valahogy nem sikerült tisztába kerülnünk, de a helyzet meg a fájdalom, ami majd jönni fog ezt kiválóan meg fogja világítani nekünk és nekik is elég gyorsan...
Nem hiszem, hogy nagyon kéne feszegetni az "És akkor most mit lehet illetve kell csinálni?" című kérdést, inkább azt hiszem, hogy a helyzetünk súlyosságát kell jól megérteni, hogy tényleg agybaj egy zárt rendszerben hinni a végtelenségig tartó, sőt egyre jobban pörgő fogyasztás fenntarthatóságában, és hogy ez az agybaj, minket normálisnak mondott modern embereket, minket mindannyiunkat legalább kétezer éve vastagon jellemez, hiszen a modernizmus akkor kezdődött, az aknákat akkor kezdtük el telepíteni, a haladás meg az ipari forradalom pedig jól felrobbantotta őket. Ha ezt az abszurditást elég világosan exponáljuk magunk és egymás számára, de közben elég világosan tudatosítjuk magunkban meg egymásban is, hogy ezen, ha mi nem, akkor senki se fog változtatni, és világosan kimondjuk azt is, hogy a változáshoz van bennünk elég erő, amelyben ha hiszünk, teret adunk neki, akkor az ki is fog tudni bontakozni, és át fog tudni rendezni minket, ha ezeket a dolgokat megcsináljuk és utána elég nyitottak maradunk, és kérjük az erőt, ha nem szégyelljük, hogy vágyunk rá, akkor az jönni fog és munkát fog végezni bennünk.
Nem tudom, hogy pontosan mit fog tenni ez az erő, nem is érdekes, azt fogja tenni, amit kell neki. El fog tudni kezdődni rajtunk az a változás, amelyet a gyermekeink majd folytathatnak, ha kedvet kapnak tőlünk - hát csináljuk úgy, hogy kedvet kapjanak. Ahogy Gandhi mondja, meg ahogy Dorka lányom kiválasztotta ezt az idézetet az érettségi tablójukra, Te legyél az a változás, amelyet a világban látni akarsz - erre vagyunk meghíva mindannyian, az emberi lét egyetemes üzenete, mely betölti a földet és az eget több millió éve, így hangzik ugyanis - jó sok szerencsét hozzá! Good luck - Bon courage - Удачі!
Szociális munka
Meg kell értenünk hogy mi civilizált jól fésült emberek betegebbek vagyunk mint akármelyik rab a börtönben vagy akármelyik drogos az ambulancián meg kell értenünk hogy nem mi segítünk nekik hanem ők segítenek nekünk jutni valahova ki a gödörből. Ezt nagyon kevesen tudják pedig innen indul minden ez az origó aki nem itt kezdi az jobb ha most rögtön abba is hagyja. Nekem az a tapasztalatom hogy ezt nagyon kevesen mondják el nem tudom hogy Te hallottad-e már de nyáron majd szeretnék erről beszélni Veled mindenképpen...
Nutella
Nagyon nehéz helyzetbe hozta magát az emberiség, mert függővé tette magát olyan külső feltételektől, amelyeket hosszabb távon képtelen fenntartani. És most hogy erre lassan kezd rádöbbenni, vakaródzik és kitalál mindenfélét kínjában, például kitalálta az elektromos autókat meg a szélerőműveket, meg kitalálta a klímafreskót, de egészen nyilvánvaló, hogy az alapbajt ezek az eszközök nem fogják megoldani. Meg az se fogja megoldani, ha nem eszünk soha többé nutellát (ami egyébként egy nagyon üdvös elhatározás), mert egyszerűen annyi mindenről amennyiről kéne, képtelenek leszünk lemondani.
Akkor mi a megoldás arra a helyzetre, ami most előállt, illetve az látszik, hogy hagyományos értelemben megoldás nincsen, de valamilyen választ akkor is kell adni rá, mert az nem lehet, hogy rendezzünk egy búcsú bulit és utána haljunk meg, az nem lehet hogy innen út nem vezet tovább. Szerintem pont az a válasz rá hogy akkor most ezt az összeomlást amelyet az emberiség élén a nyugati szubkultúra főmajmával kikényszerített valahogy elszenvedjük és utána abból a szenvedésből igyekszünk újjá születni vagy inkább azt elérni, hogy valakik, pár kiválasztott túlélő szülessen újjá tőle tényleg.
Én most nem tudok mást elképzelni, és innentől kezdve mindent ennek az egy célnak kell alárendelni az életünkben, hisz az összes többi célért, amelyek teljesen hamis célok voltak egyébként, már rengeteget tevékenykedtünk, ezért viszont még semennyit. És hogy kell ezért a célért tevékenykedni? Hát úgy hogy az ember először is beismeri a hibáját, utána pedig nekiáll azt kijavítani. Beismeri hogy teljesen illegitim forrásokból merített miközben fejlődött, beismeri, hogy a technikai fejlődés mellé oda kellett volna tenni egy személyiségfejlődést is, és akkor az előbbi nem szállt volna el úgy, mint a héliummal töltött lufi, beismeri, hogy miközben a könnyű, látványos sikert hozó területeken szárnyalt, a mélyemberi képességeit el se kezdte fejleszteni, sőt kurvára leszarta őket (bocsánat, nincsen jobb szó rá), kapcsolatát önmaga mélyrétegeivel teljes mértékben elhanyagolta, azok a kapcsolatok ugyanis gátolták volna őt a haladás útján, ő viszont nem akart gátakat magában, mert neki kellettek a felhőkarcolók kívül mert a lelkében egy pincelyuk volt csak - semmi más.
Igen ezt a hibát be kell ismerni, és utána el kell kezdeni azt csinálni, amit az a belső lény akart volna a legelejétől kezdve nagy alázattal nagy engedelmességgel és nem törődve azzal, hogy milyen fájdalmak fogják érni őt közben. Ez lett volna az út az első pillanattól kezdve, az evangélium útja (én vagyok az út, az igazság és az élet) a tao útja és a zsödáj lovagok útja akik szintén a tao-ból merítettek - az erő legyen Veled (hamarosan május 4-dike lesz a csillagok háborúja hívők ünnepe)! Semmi más lehetőség nincs, aki nem tudja, hogy ki ő belül, az induljon el nagyon gyorsan és keresse meg, aki pedig már egy kicsit tudja, az tartson ki mellette hősiesen, és menjen vele nyugodtan azon az úton, amelynek vértanúság lesz a vége, mert más nem is lehet, ha nem az lesz, akkor egész biztos, hogy az élete hátralévő részét is ugyanúgy elszúrta mint az eddigit...
A valóság egyenes beszéde
Az elmúlt több évezredes civilizációs fejlődés (azon belül pedig az utolsó pár száz év leginkább) az embert egy végtelenül torz tudatállapotba vitte, amelyben kapcsolatát mind a fizikai, mind a szellemi világgal teljesen elvesztette. A valóságból egy illúzió buborékba került, amelyben álmokat szövögetett a természet kiaknázhatóságáról, hogy az agyi képességeit használva abból majd mi mindent épít fel. Hát bármit, de abból hosszútávon semmi sem fog tudni megmaradni, amiből következik, hogy ez a fáradozása nem egy morálisan igazolható szellemi teljesítmény, boldogság, élet, kibontakozás nem fakad belőle. Iszonyúan becsaptuk magunkat meg egymást annak köszönhetően, hogy ebből az ellentmondásból semmit se vettünk észre, hogy szemrebbenés nélkül beálltunk mi is abba a csürhébe, ahol mindenkinek a pillanatnyi siker meg jólét meg népszerűség a fontos, és semmit sem törődnek azzal, ami ezen a kapitális hazugságon túlmutatna. Nagy fájdalom, igen, az életünknek ezzel a kudarcával szembenézni, igaza van Ancsel Évának, amikor azt írja, hogy a kudarc a valóság egyenes beszéde. Mégis kívánom mindenkinek ezt a fájdalmat, mert ha már érzi, az egy jó jel, akkor már elkezdte felfogni, hogy az emberség útjáról milyen messzire tért le, és akkor talán el is kezdi megkeresni a jó irányt újra.
The development of civilization over the past several thousand years (especially during the last few hundred years) has led man to an infinitely distorted state of mind, in which he has completely lost his connection with both the physical and the spiritual reality. From reality he went into an illusion bubble, in which he wove dreams about the exploitability of nature, and about what he would build up from it using the abilities of his brain. Well, anything, but in the long run, nothing will be able to stay, which means that this effort is not a morally justifiable intellectual achievement, happiness, life, development do not come out of it. We have deceived ourselves and each other terribly, thanks to the fact that we did not notice anything of this contradiction, that without any hesitations we also joined the herd, where momentary success and prosperity and popularity are important, and they do not care at all about looking further on than this capital lie. It is a great pain, yes, to face this failure of our life, Éva Ancsel is right when she writes that failure is the direct speech of reality. Still, I wish everyone this pain, because if you already feel it, it is a good sign, then you have already begun to understand how far you have strayed from your way, and then you might start looking for the right direction again.
Az ősbűn és a következménye
A hierarchikus társadalmakat felszámoltuk, mert a létük a "haladás" útjában állt. Annak a "haladásnak" az útjában, amelytől most szépen felrobbanunk. Nagyon jó hogy a haladás útjába álltak - nem az volt a baj hogy ellenálltak, hanem az hogy nem elég erősen. Mindenkire óriási tisztelettel nézek, aki akármikor, akárhol mert a "haladás" nevű úthengernek ellenállni. Bárcsak megtették volna sokkal többen...
Tudom, hogy milyen nehéz szembenézni azzal, hogy az elmúlt kétezer év európai, nyugati típusú fejlődése az emberiség történelmének a legnagyobb sőt az egyetlen igazi tragédiája lett, és főleg azzal, hogy ezt nem vettük észre időben. Tudom, hogy nagyon benéztük, mindannyian, akik hittünk abban, hogy ebből lehet bármi maradandó, vagy leginkább fel se tettük az erre vonatkozó kérdést, csak mentünk a nyáj után, mint a barom, tudom, hogy ezt most milyen iszonyatos fájdalom látni. Tudom, mert erről a felismerésről szólt az életem elmúlt két éve, de az előtte lévő 35 is mutatott már rá, csak nem elég határozottan - sajnos. Szörnyű, hogy ebbe a fejlődésbe mi is teljesen belehabarudtunk, hittünk benne, mentünk vele, csináltuk.
Szükségszerű volt ez a betegség, át kellett esni rajta mint a bárányhimlőn, de most már be lehet látni, hogy annyi volt a szerepe csak, semmivel se több. Be lehet látni, hogy mindjárt túl leszünk rajta, és meg fogunk gyógyulni és egészségesek leszünk megint, ahogy előtte azok voltunk, legfeljebb nagyon fájdalmas módon fog az a gyógyulás lezajlani, hiszen máshogy nem is tud. Be fogjuk látni, hogy az embernek nem a természetből való kiemelkedés a dolga, hanem az, hogy a részévé váljon, találja meg a helyét benne, hogy közben ne vágyjon nem létező dolgokra. Be fogjuk látni, hiszen mást nem is tehetünk. Az éppen kitörni készülő harmadik világháború meg az éppen zajló globális környezeti katasztrófa elég erősen rá fog világítani erre.
Felébredni
Igen - nagyon nehéz felébredni - szinte lehetetlen. De csak szinte mert egyébként meg lehetséges!
Kérdés
Egy összeomló civilizációval együtt hamuvá válni vagy hinni hogy lesz utána más jobb teljesebb igazabb és azt készíteni már most is és bízni abban hogy ott a mostani impulzusaink majd fognak tudni hatni tovább dolgozni - melyik méltó hozzánk emberekhez? Vagy angyalokhoz - ahogy jobban tetszik...
Drága Emő!
Drága Emő! Pontosan azért kell egyre jobban elszakadni tőle mert felelősséggel tartozunk sokakért. Egy összeomló civilizáció utolsó óráiban de lehet hogy az utolsó perceiben vagyunk és aki erre nem döbben rá időben az nem csak el fog pusztulni de úgy fogja ezt megtenni hogy az életének semmi hozadéka se lesz. Ennél én a gyermekeimet jobban szeretem. És ennél mi emberek többek vagyunk a mi lényegünk nem annyi hogy egy aljas korrupt rendszerbe beintegrálódunk és annak a kívánsága szerint viselkedünk - a mi lényegünk a mi létünk mélye szerint olyan lények vagyunk akik ebből a gyalázatból folyamatosan keresik a kijáratot sőt egyre jobban meg is találják. Ahogy kereste például Jézus és igen rá is talált valamire egy olyan üzenetre amely kétezer év után most aktuálisabb mint valaha. Ezért mondom hogy angyalok vagyunk vannak bennünk feltáratlan létdimenziók amelyeket be tudunk járni és reményt tudunk adni sokaknak az úton. Egy süllyedő hajón vagyunk és aki ezt nem fogja fel az vele együtt el fog süllyedni maga is. Fel kell készítenünk a gyermekeinket arra, hogy meg tudjanak élni akkor is amikor ez a modern világ nem fog létezni, és erre csak azok lesznek képesek, akik már most sem kötődnek hozzá nagyon. Akkor lehet hogy túl fogják élni, máskülönben biztosan nem.
Equinox
Kedveseim! Jó hírt mondok, mert ma hajnalban a nap átlépte az egyenlítőt és most már megint az északi félgömböt karistolja merőlegesen beeső sugaraival. Néhány napja egyébként már zajlik az hogy az éjszaka egy picit rövidebb mint a nappal, de az még csak a refrakciónak (annak hogy az eltérő sűrűségű légrétegeken át a fény nem egyenes vonalban halad) meg a napfelkelte napnyugta definíció turpisságának (e két időpont ugyanis nem a napkorong közepének hanem a napkorong szélének horizonton való megjelenése illetve eltűnése) köszönhető de mostantól a kétség leghalványabb árnyéka sem sötétítheti el a jó kedvünket. Szeptember 22-dike 14:43-ig nekünk áll a zászló és az összes déli földlakót enni fogja az irigység hogy nekünk északiaknak több fény jut mint nekik. Aztán persze megint ők jönnek, de az most egyáltalán nem érdekes - lehet készíteni a szandálokat meg a strandlabdát - bár megmondom őszintén hogy én majd akkor fogok tudni nyugodtan pihenni ismét, amikor majd az odesszai tengerpartot is ellepik a békés nyaralók megint, vagyis nyilván soha, viszont a nyárnak azért én is örülök, például a kerékpárral való munkába járás is sokkal élvezetesebb lesz mint télen...
Szóval?
Szóval egy olyan cégnél töltöttem el 25 évet amelyiknek a felső vezetőivel most nem tudom még szóba se hozni az SUV problémát - legalábbis nagyon úgy néz ki. Hogy az összes zöld erőfeszítés hatása megbukik azon, hogy közben kifejlődik egy még a korábbinál is sokkal pazarlóbb sokkal kártékonyabb sokkal agresszívabb autózás és mi Michelin ennek tulajdonképpen - ha nem is túl hangosan de - tapsolunk. Nekem ez az ellentmondás ilyen erősen nem exponálódott korábban, autókra szükség van, nem jó, hogy így van, de nem lehet megélni nélkülük, és akkor szükség van abroncsokra is - pont - ezzel nagyjából meg tudtam nyugtatni magam már amennyire egyáltalán idegeskedtem a munkám jellege miatt. Most viszont óriási feszültséget érzek ott, hogy a gyermekeknek tartok klímafreskó foglalkozást - azoknak a gyermekeknek akiket a szülei a tanárai sőt az egész társadalom nagyon csúnyán átvág - mert nem mondja meg nekik hogy mi vár rájuk közben viszont ugyanaz a cég, amely ráállított a klímafreskózásra, szemrebbenés nélkül ontja magából a szükségtelenül nagy autókhoz való abroncsot (én meg szemrebbenés nélkül felveszek egy elég jó fizetést tőle), és még annyit se lehet kicsikarni a vezetőiből, hogy bocsi, de muszáj. Egyébként lehet, hogy Eduárd Michelin halála után, illetve amikor semmi nem derült ki a halála körülményeiről, ezt a céget rögtön ott kellett volna hagynom. Mert legkésőbb azóta én nagy valószínűséggel hidegvérű számító bérgyilkosok jól fizetett alkalmazottja vagyok, vagyis egy olyan echte bűntárs, hogy annál valódibbat kutatva se lehetne találni. Hogy nem könnyű, amit csinálsz, azt látom, de Te azzal a nem könnyűvel el fogsz tudni számolni, én meg a magam könnyűével kitörölhetem a seggem. Írhatok én gyönyörű leveleket tucat számra meg blogot meg angyal projektet, meg végezhetek szociális munkát akármennyit, meg az egész testemet teleszurathatom rúnákkal, ez az egész egy olyan pici kármentés lesz csak, hogy a légy is nagyobbat fingik nála. Amikor már azt hiszem hogy kicsit legalább vége, ki van fényesítve a glória, lehet tündökölni, akkor kiderül, hogy ganéjabb vagyok, mint amennyire a legrosszabb periódusomban hittem magam annak.
Ha van valamilyen gondolatod hogy mit lehet ezzel csinálni akkor nyugodtan mondd el, nekem most nem túl sok lövésem van, igyekszem majd megszólítani a cég környezetvédőit, igyekszem utánajárni, hogy a sok dicsekvésnek mennyi alapja van, hogy a CO2 kibocsájtást hogy számolják, igyekszem majd jó kérdéseket feltenni, átlátni az indikátorokat, de szinte biztos, hogy le fogok pattanni mindenkiről. Ha meglenne a 12 angyal akkor még frontszolgálatot is vállalnék de nincs meg még a töredéke se, süketek, vakok, bénák vesznek körül, aki meg egyik se, az betegnek tartja magát, és ott akad meg, mindenki olyan gyáva, mint egy újszülött nyuszi, én is, mert a bátorság ott kezdődik, ahol Te vagy és amit Te vállalsz. Na mindegy...
Tegnap itt volt egy barátom elmentünk kirándulni, egy ponton valahogy kibukott belőlünk egy magyar népdal, elénekeltük, visszajött az emlék gimnazista koromból, amikor még órákon át tudtunk magyar népdalokat énekelni a bakonyi éjszakában a tábortűz körül ülve. Akkor még egészen más képet alkottunk a világról, akkor még úgy tűnt, hogy sok minden kerek és van és főleg lesz egy csomó gondtalan derűs pillanat az életünkben tényleg. Legalábbis nem nagyon gondoltunk az ellenkezőjére, de most nincs egy olyan pillanat se, hogy felhőtlenül lehetne örülni neki, illetve ez így nem igaz, viszont nagyon ritkán fordul elő, mert a legtöbb helyzetről kiderül, hogy csinált, mű, megjátszott, vagy nagyon kisértékű, valójában minden örvendezésre teljesen alkalmatlan. Vegytisztán ez tényleg a háború óta van így, de ami még rosszabb, hogy a háború a korábbi örömökről is lerántotta a leplet, rávilágított arra, hogy mennyire becsaptuk magunkat már akkor is értük. A rúnák közül a wunjo tűnik most a legtávolabbinak, egy olyan dologra utal, amelyben már nagyon-nagyon régóta nem volt részünk. Márpedig öröm nélkül nem lehet sokáig élni, az örömtelenség nagyon gyorsan elbánik az emberrel, tehát nincs más, mint meglátni az örülni valót a fájdalomban, a kitaszítottságban, a magányban, a szenvedésben is. Meglátni ezekben a teljesen reménytelen dolgokban is, amelyeknek a szálai olyan kuszák, hogy talán soha sem fogjuk tudni kibogozni őket. Meglátni, hogy a mélye ennek az egésznek akkor is egy jó folyamat, és akkor is, ha sehol másutt, feljebb nem látszik ebből a jóságból semmi. És megérteni, hogy azért az örömért oda lemenni jó, és hogy az ember áldozatot hozva mégis csak szert tehet rá. Annyira vágyom arra, hogy mélyen átéljem a pillanatokat, a fájdalmat is, olvastad a fájdalom verseket, sokkal jobban félek attól, hogy a semmivel fog elmenni az idő, mint attól, hogy fájdalom ér majd. Ha valami, akkor legalább ez megvan már...
Megvan, hogy rettenetesen ügyetlenül, sőt bénán, de mégis csak azt csinálom már, amit kell, és megvan a szándék bennem, hogy végig vigyem bármi is lesz belőle. Nincs meg az, ami Neked, hogy az életed patyolat fehér, az nekem már elúszott, nekem már csak Ágnes asszony lepedője van, de legalább próbálom kivenni belőle a foltot még ha tudom is, hogy sokat nem fogok tudni tisztítani rajta...
Ha van valamilyen gondolatod hogy mit lehet ezzel csinálni akkor nyugodtan mondd el, nekem most nem túl sok lövésem van, igyekszem majd megszólítani a cég környezetvédőit, igyekszem utánajárni, hogy a sok dicsekvésnek mennyi alapja van, hogy a CO2 kibocsájtást hogy számolják, igyekszem majd jó kérdéseket feltenni, átlátni az indikátorokat, de szinte biztos, hogy le fogok pattanni mindenkiről. Ha meglenne a 12 angyal akkor még frontszolgálatot is vállalnék de nincs meg még a töredéke se, süketek, vakok, bénák vesznek körül, aki meg egyik se, az betegnek tartja magát, és ott akad meg, mindenki olyan gyáva, mint egy újszülött nyuszi, én is, mert a bátorság ott kezdődik, ahol Te vagy és amit Te vállalsz. Na mindegy...
Tegnap itt volt egy barátom elmentünk kirándulni, egy ponton valahogy kibukott belőlünk egy magyar népdal, elénekeltük, visszajött az emlék gimnazista koromból, amikor még órákon át tudtunk magyar népdalokat énekelni a bakonyi éjszakában a tábortűz körül ülve. Akkor még egészen más képet alkottunk a világról, akkor még úgy tűnt, hogy sok minden kerek és van és főleg lesz egy csomó gondtalan derűs pillanat az életünkben tényleg. Legalábbis nem nagyon gondoltunk az ellenkezőjére, de most nincs egy olyan pillanat se, hogy felhőtlenül lehetne örülni neki, illetve ez így nem igaz, viszont nagyon ritkán fordul elő, mert a legtöbb helyzetről kiderül, hogy csinált, mű, megjátszott, vagy nagyon kisértékű, valójában minden örvendezésre teljesen alkalmatlan. Vegytisztán ez tényleg a háború óta van így, de ami még rosszabb, hogy a háború a korábbi örömökről is lerántotta a leplet, rávilágított arra, hogy mennyire becsaptuk magunkat már akkor is értük. A rúnák közül a wunjo tűnik most a legtávolabbinak, egy olyan dologra utal, amelyben már nagyon-nagyon régóta nem volt részünk. Márpedig öröm nélkül nem lehet sokáig élni, az örömtelenség nagyon gyorsan elbánik az emberrel, tehát nincs más, mint meglátni az örülni valót a fájdalomban, a kitaszítottságban, a magányban, a szenvedésben is. Meglátni ezekben a teljesen reménytelen dolgokban is, amelyeknek a szálai olyan kuszák, hogy talán soha sem fogjuk tudni kibogozni őket. Meglátni, hogy a mélye ennek az egésznek akkor is egy jó folyamat, és akkor is, ha sehol másutt, feljebb nem látszik ebből a jóságból semmi. És megérteni, hogy azért az örömért oda lemenni jó, és hogy az ember áldozatot hozva mégis csak szert tehet rá. Annyira vágyom arra, hogy mélyen átéljem a pillanatokat, a fájdalmat is, olvastad a fájdalom verseket, sokkal jobban félek attól, hogy a semmivel fog elmenni az idő, mint attól, hogy fájdalom ér majd. Ha valami, akkor legalább ez megvan már...
Megvan, hogy rettenetesen ügyetlenül, sőt bénán, de mégis csak azt csinálom már, amit kell, és megvan a szándék bennem, hogy végig vigyem bármi is lesz belőle. Nincs meg az, ami Neked, hogy az életed patyolat fehér, az nekem már elúszott, nekem már csak Ágnes asszony lepedője van, de legalább próbálom kivenni belőle a foltot még ha tudom is, hogy sokat nem fogok tudni tisztítani rajta...
Európa meg az egész fejlett világ...
Európa, meg az egész fejlett világ úgy, ahogy van, megy a levesbe, sőt az összes többi is nyilván vele együtt - szín tiszta őrültség volt egy percig is másban hinni. Vannak olyanok, akik ezt most már világosan látják, nem sokan, illetve nem soknak van elég bátorsága ezt kimondani, viszont ez ne tévesszen meg senkit, mert nem a szavazatok mostani aránya fogja eldönteni, hogy mi lesz, ez nem úgy működik, hogy szavazzuk meg a rendszer fennmaradását, és akkor a szavazás hatására a rendszer fenn is fog maradni tényleg, hanem úgy, hogy ha valami nem életképes, akkor az meghal, márpedig az, amit most csinálunk, hogy felélünk mindent, amit a Föld évmilliók alatt rakott össze nekünk, pár évezred, de inkább pár évszázad alatt, szín tiszta őrültség, és mindennek lehet nevezni, csak életképesnek nem, ennek a létmódnak a színvonala attól, hogy ez vált elfogadottá, normává, viszonyítási ponttá, origóvá, még a nullával egyenlő, sőt inkább mínusz végtelen, vagyis nagyon szépen szeretnék kérni mindenkit, hogy ne erre a tiszavirág életű fejlettségnek mondott rablógazdálkodásra rendezkedjen be ő is, illetve ha már megtette, akkor igyekezzék leválni róla villám gyorsan, mert ha ezt a feladatát ellógja, alóla is úgy fog kicsúszni a sámli, mint ahogy az egész civilizáció alól néhány percen belül, és akkor volt nincs Bali Jancsi, Sipos Tamás, Matavovszky György és Matavovszky Györgyné, sőt akiknek ezek közül lettek gyermekei, azok még őket is a pokol fenekére küldik.
Rövid levél
Az ember több millió éves története legnagyobb átmenete
előtt áll – meg kell tanulnia, hogy a csak korlátozottan rendelkezésre álló
erőforrásokhoz többé nem nyúlhat (eddig se nyúlhatott volna), annyival kell megelégednie,
amennyit a természetes folyamatok állandóan újra termelnek, meg kell tanulnia,
hogy az összes többi fogyasztás egy fenntarthatatlan, rövid ideig tartó
fejlettség létrehozására és kiélvezésére irányul csupán, annak viszont nincs
értelme, sőt végtelenül káros is. Ez az átmenet borzasztó nehéz lesz, mert már nagyon régóta álmodunk,
és tekintünk közben a Föld kincseire úgy, mintha azokat felélni jó ötlet lenne,
és építünk a felhasználásukra mindent, de ezek a kincsek el fognak fogyni,
egyre nehezebb lesz hozzájuk jutni, vagyis a sámli, amely ezt a mostani hiper
fejlett szintet tartja, szép lassan vagy inkább elég gyorsan ki fog csúszni a
rendszer alól, akár tetszik ez nekünk, akár nem.
Életem legnagyobb mulasztásának azt tartom, hogy ezt nem
vettem észre korábban, nem hagytam fel a kényelmes, sőt here, mindent felzabáló
élettel én se, és nem kezdtem el sokkal hamarabb beszélni is erről a
helyzetről, figyelmeztetni másokat, mindenkit, akit csak tudtam volna. Óriási
zavarok lesznek, gazdasági, politikai, társadalmi, katonai, sőt hála az
embernek még a természeti rendszerek is össze fognak omlani, az egyik borulás a
másikat fogja erősíteni, dominó dominót fog dönteni, nem lesz vidám dolog ezt
végig nézni, élni benne meg pláne nem lesz könnyű, de nem véletlenül kerültem a
Földre most, és Ti sem, hanem azért, mert nekünk ez a dolgunk mégis, a
helytállás azok között a nagyon nehéz körülmények között, amelyek most fognak
előállni és a hittel, bátorsággal való jövőbe mutatás ellenükre is, egy oltári
nagy viharban akár. Nekünk, mostanra időssé vált felnőtteknek volt lehetőségünk
arra, hogy az egész életünket ellógjuk, éltünk is vele, Nektek, Drága Fiatalok,
nem lesz, hiába szeretnétek Ti is azt csinálni, amit mi csináltunk, jogunk már
nekünk se volt hozzá, Nektek pedig már felkínálni se fogja senki ezt az opciót.
Ha éreztek magatokban elég bátorságot, erőt a viharban való
helytállásra, az nagyon jó, induljatok el akkor a feladataitok megoldásának
útján! Ha nem, akkor fejlesszétek magatokban folyamatosan ezeket a
képességeket, mert hamarosan nagy szükségetek lesz rájuk. Nem tudom Nektek azt
mondani, hogy könnyű dolgok várnak Rátok, mert kurva nehéz lesz minden, de azt
tudom, hogy Ti ezt a kurva nehezet egy jó négyesre meg tudjátok csinálni, ha
akarjátok, vagyis úgy, hogy arra a végén majd büszkén fogtok tudni visszanézni.
És közben most már én is megígérem, hogy a kurva nehezet fogom csinálni, lévén,
hogy az eddigi kurva könnyűtől annyira megundorodtam, hogy azt most már, ha
akarnám se tudnám űzni. Nagyon bánom, hogy erre a felismerésre most jutottam el,
és nem 26 éves koromban, amikor egyébként már egész közel jártam hozzá, de
aztán mégis rossz felé mentem el, viszont most már mindegy, ezen utólag már kár
sírni, amit még meg lehet menteni, azt viszont igyekezni fogom kinyerni belőle
- aztán pedig köszönöm szépen, hogy kaptam ezt a 60-70-80-90 évet, és sajnálom,
hogy a legnagyobb részét teljesen értelmetlenül töltöttem el. Vigyázzatok
nagyon magatokra és egymásra!
--------------------------------------
Európa sőt az egész világ sodródik bele egy olyan háborúba
amelyhez eddig még hasonló se volt. Hogy milyen gyorsan azt nem tudom, de azt
igen, hogy sokkal kevesebb időnk van, mint amennyire ideális esetben szükség
lenne, hogy jól felkészülhessünk rá. Nagyon rossz taktika ezt a borzalmasan
veszélyes folyamatot nem észrevenni, tudatosan vagy tudat alatt hárítani,
félelemből vagy a korábbi mulasztásaink felett érzett szégyen miatt
kitérni az érzékelése elől, nem gondolni rá, nem foglalkozni vele az említett
okokból kifolyólag, mert aki akkor fog ezzel először szembenézni, amikor már
lövések hangja fogja betölteni az ő utcáját is, az nagyon el lesz késve.
Nem a teljesen alaptalan illúziók táplálása, a hiú ábrándok
szövögetése, a problémák lekicsinylése, a részproblémák vagy inkább a
jelenségekre leszűkített polemizálás fog megmenteni minket, hanem az, hogy
bátran vállaljuk a sorsunkat, becsülettel, legjobb tudásunk, legemberibb
érzékeink szerint helytállunk a viharban, és bátorítunk másokat is, hogy
ezt tegyék, mert az igaz, hogy a reménykedésnek nem lesz semmi alapja, de ha
valaki ezt az iszonyatos, mindennél nagyobb csapást valahogy túl fogja élni
mégis, akkor ő hálás lesz a hit és a kitartás minden morzsájáért, amelyet maga
körül láthatott, tapasztalhatott, mert abból a hitből, a mi hitünk, a mi
kitartásunk, a mi áldozatunk példájából kiindulva, erőt merítve ő élni,
alkotni és teremteni fog, és az akkorra teljesen kivilágosodó tanulságok
fényében nyilván egy teljesen másmilyen, sokkal jobb, sokkal szellemibb
világot, egy sokkal a mostani társadalomnál sokkal érettebb, sokkal emberibb,
sokkal szeretőbb emberi közösséget.
Kössünk szövetséget most, amíg még nem késő, mondjuk
egymásnak, hogy mi a feladatunkat biztos, hogy becsülettel el fogjuk végezni,
kössünk szövetséget, hogy mi biztos nem fogunk hazudni, hogy mi ebben a
viharban az utolsó percig ki fogunk tartani, segíteni fogjuk egymást, amennyire
képesek leszünk tenni egymásért, és nem fogjuk feladni, a becsületes, jellemes,
bátor, viselkedést meg fogjuk őrizni, nem fogunk lesüllyedni
felfoghatatlanul mélyre, a vállalhatatlanul nyomorúságos dolgok szintjére,
bárki is próbálna minket ilyesmire rávenni. Nézzünk már most szembe azzal,
ami hamarosan lesz, és már most nagyon tudatosan készüljünk rá, hogy lélekben
megerősödjünk, mire az nagy vész megérkezik, ránk támad, mert akkor valakinek talán
tényleg sikerülni fog túlélni azt, ami majd bekövetkezik…
--------------------------------------
Jön ránk a háború. Mindenki igyekszik kizárni ezt a
fenyegetést az életéből, próbálja megtartani a béke illúziót, de ez egy nagyon
rossz taktika, mert aki nem készül tudatosan a háborúra (és ezért persze
másokat se készít fel), az biztos, hogy nem is fogja túlélni, és ha senki nem
készül fel rá, akkor egyáltalán nem lesznek túlélők és az emberiség egész
története rövid időn belül be fog fejeződni. A nagyon kis gyerekeket talán meg
lehet kímélni a valóság fájdalmas , de csak őket, egy nagyon alacsony korhatárig,
mert mindenki másnak meg kell értenie, hogy mi jön most, hogy a régi reflexek
teljesen használhatatlanok lesznek, a régi terveinket nem csak el lehet, de el
is kell felejteni, és csak erre az egy feladatra figyelhetünk mostantól, minden
figyelmünket arra kell irányítanunk, hogy készüljünk, hogy ne váratlanul törjön
ránk a vész.
Mindenkinek meg kell értenie, hogy az emberiség nem egy,
hanem a fordulópontjához érkezett, ahol választhatunk az egészen új és a teljes
megsemmisülés között, és nem lesz más felkínálva, mint ez a kettő. Mindenképpen
egy nagyon nehéz választás fog várni ránk, egy fájdalmas átmenet, amelyben
legalább több milliárd ember fog meghalni, miközben a kevés túlélő könnyen
találhatja majd magát kőkorszaki vagy annál is rosszabb körülmények között –
igen, ez lehetséges, sőt valószínű is – viszont emiatt nem adhatjuk fel, nem
lehetünk érzéketlenek, nem nézhetünk félre. Emberek vagyunk, akiknek bátran
kell szembenézniük a sorsukkal, és méltósággal és hittel, mert ezek az emberi
karakterek, ezek azok a képességeink, amelyeket a legmélyebb rétegeinkben lehet
fellelni és a legjobban meghatároznak minket. Nem az, hogy intelligensek
vagyunk, és tudunk logikusan következtetni, mert az kutyafüle, az a következő
években semmire se lesz elég, a következő években a bátorság lesz a döntő, a
bátraknak lesz esélyük befolyásolni az események menetét, a bátrak lesznek
boldogok, nekik lesz olyan becsületes életük, amellyel el lehet számolni majd…
--------------------------------------
A felnőttek nem becsületesek, nem mondják ki, hogy mi lesz,
lapítanak mint nyúl a bokorban, és akkor persze, hogy a gyermekeink is ezt
veszik át tőlünk öntudatlanul. És merevednek bele abba a félelembe amelybe mi tesszük
őket, és vesztik el az elvi esélyét is annak, hogy emberhez méltó életük legyen.
Mert ezek között a körülmények között az emberhez méltó életre egyetlen mód
kínálkozik, hogy felveszem a lándzsát és megyek bele a viharba mint Poszeidón a
hullámhegyek közé, de ezt nekik tőlünk kell megtanulniuk - ha mi nem csináljuk
akkor ők hogyan tudnák elsajátítani? És ha nem fogják, hogyan lesznek boldogok?
Hiszen az emberi megvalósulásra és a vele járó boldogságra most ez az egyetlen
lehetőség, az éppen most képződő körülmények között a boldogulásnak semmilyen
más módja nem lesz. Vagy attól az érzéstől lesznek boldogok, hogy becsületesen
megküzdötték a vihart, tőlük telhetően jól helytálltak benne, hogy bátran
odatették magukat akkor is, amikor nem látszott egy csepp fény se az éjszakában,
vagy nem lesznek boldogok – mert más út a boldogság felé számukra nem fog feltárulni.
Akkor pedig ezt az egyet ne vegyük el tőlük! Segítsünk nekik, hogy megértsék
ezt az egyet, és örömmel vállalják el! Legalább ez maradjon meg nekik, ha már
minden mást sikerült elvenni tőlük...
Lehet hogy nehezebb, rövidebb, fájdalmasabb lesz a gyermekeink élete mint a miénk volt, lehet, sőt biztos is tulajdonképpen. De az ő életük - ellentétben a miénkkel - válhat valódivá, igazzá, mélyre hatóvá. És ezért ők összességében lehetnek sokkal boldogabbak nálunk. Csak segíteni kell nekik hogy ezt az előnyüket felismerjék...
Amíg lehet...
Európa sőt az egész világ sodródik bele egy olyan háborúba amelyhez eddig még hasonló se volt. Hogy milyen gyorsan azt nem tudom, de azt igen, hogy sokkal kevesebb időnk van, mint amennyire ideális esetben szükség lenne, hogy jól felkészüljünk rá. Nagyon rossz taktika ezt a borzalmasan veszélyes folyamatot nem észrevenni, tudatosan vagy tudat alatt hárítani, félelemből vagy a korábbi mulasztásaink felett érzett szégyen miatt kitérni az érzékelése elől, nem gondolni rá, nem foglalkozni vele az említett okokból kifolyólag, mert aki akkor fog ezzel először szembenézni, amikor már lövések hangja fogja betölteni az ő utcáját is, az nagyon el lesz késve.
Nem a teljesen alaptalan illúziók táplálása, a hiú ábrándok szövögetése, a problémák lekicsinylése, a részproblémák vagy inkább a jelenségekre leszűkített polemizálás fog megmenteni minket, hanem az, hogy bátran vállaljuk a sorsunkat, becsülettel, legjobb tudásunk szerint helytállunk a viharban is, és bátorítunk másokat is, hogy ezt tegyék, mert az igaz, hogy a reménykedésnek nem lesz semmi alapja, de ha valaki ezt az iszonyatos, mindennél nagyobb csapást valahogy túl fogja élni, akkor ő hálás lesz a hit és a kitartás minden morzsájáért, amelyet maga körül látott, tapasztalt, mert abból a hitből, a mi hitünkből, a mi kitartásunkból, a mi áldozatunkból kiindulva, erőt merítve ő élni, alkotni és teremteni fog, és az akkorra teljesen kivilágosodó tanulságok fényében nyilván egy teljesen másmilyen, sokkal jobb, sokkal szellemibb világot, sokkal szeretőbb emberi közösséget.
Kössünk szövetséget most, amíg még nem késő, hogy mi a feladatunkat biztos, hogy becsülettel el fogjuk végezni, kössünk szövetséget, hogy mi biztos nem fogunk hazudni egymásnak, hogy mi ebben a viharban az utolsó vérig ki fogunk tartani, segíteni fogjuk egymást, amennyire csak fogunk tudni tenni egymásért, és nem fogjuk feladni, a becsületes, jellemes, bátor, viselkedést meg fogjuk tartani, nem fogunk lesüllyedni felfoghatatlanul mélyre, a vállalhatatlanul nyomorúságos dolgok szintjére, bárki is próbálna minket rávenni ilyesmire. Nézzünk már most szembe azzal, ami hamarosan lesz, és már most nagyon tudatosan készüljünk rá, hogy lélekben megerősödjünk, mire az igazi vész beköszönt, megtámad minket, mert akkor talán sikerül valakinek tényleg megmaradnia...
Drága Fiatalok!
Az ember most több millió éves története legnagyobb átmenete előtt áll - meg kell tanulnia úgy élni, hogy fogyó erőforrásokhoz nem nyúl - meg kell tanulnia csak annyit felhasználni, amennyi a természetes folyamatok során újra és újra létrejön, mert az összes többi egy fenntarthatatlan ideig-óráig tartó fejlettség létrehozására és kiélvezésére elég csupán. Ez az átmenet borzasztó nehéz lesz, mert már nagyon régóta álmodunk, és tekintünk közben a Föld kincseire úgy, mintha azokhoz nyúlni nem lenne rossz ötlet, és építünk rájuk, a felhasználásukra mindent, de ezek a kincsek el fognak fogyni, egyre nehezebb lesz hozzájuk jutni, vagyis a sámli, amely ezt a mostani szintet fenntartja szép lassan vagy inkább elég gyorsan ki fog csúszni a rendszer alól, akár tetszik ez nekünk akár nem.
Életem legnagyobb mulasztásának azt tartom, hogy ezt nem vettem észre korábban, nem hagytam fel a kényelmes here élettel, és nem kezdtem el sokkal hamarabb beszélni is erről a helyzetről, figyelmeztetni másokat, mindenkit, akit csak tudtam volna. Óriási zavarok lesznek gazdasági, politikai, társadalmi, katonai, természeti rendszerek fognak összeomlani, és az egyik borulás a másikat csak erősíteni fogja, dominó dominót fog dönteni borítani, nem lesz vidám dolog ezt végig nézni, egy életet benne leélni meg pláne nem lesz könnyű, de nem véletlenül kerültem a Földre most, és Ti sem, vagyis nekünk ez a dolgunk mégis, a helytállás azok között a körülmények között, amelyek majd most fognak előállni és a hittel, bátorsággal való jövőbe mutatás ellenükre is, egy oltári nagy viharban is. Nekünk volt lehetőségünk arra, hogy az egész életünket ellógjuk, éltünk is vele, Nektek nem lesz, hiába szeretnétek Ti is azt csinálni, amit mi csináltunk, ahhoz már nekünk se lett volna jogunk, Nektek pedig már felkínálni se fogja senki.
Életem legnagyobb mulasztásának azt tartom, hogy ezt nem vettem észre korábban, nem hagytam fel a kényelmes here élettel, és nem kezdtem el sokkal hamarabb beszélni is erről a helyzetről, figyelmeztetni másokat, mindenkit, akit csak tudtam volna. Óriási zavarok lesznek gazdasági, politikai, társadalmi, katonai, természeti rendszerek fognak összeomlani, és az egyik borulás a másikat csak erősíteni fogja, dominó dominót fog dönteni borítani, nem lesz vidám dolog ezt végig nézni, egy életet benne leélni meg pláne nem lesz könnyű, de nem véletlenül kerültem a Földre most, és Ti sem, vagyis nekünk ez a dolgunk mégis, a helytállás azok között a körülmények között, amelyek majd most fognak előállni és a hittel, bátorsággal való jövőbe mutatás ellenükre is, egy oltári nagy viharban is. Nekünk volt lehetőségünk arra, hogy az egész életünket ellógjuk, éltünk is vele, Nektek nem lesz, hiába szeretnétek Ti is azt csinálni, amit mi csináltunk, ahhoz már nekünk se lett volna jogunk, Nektek pedig már felkínálni se fogja senki.
Ha éreztek magatokban elég bátorságot, erőt a viharban való helytállásra, az nagyon jó, induljatok el akkor a feladataitok megoldásának útján! Ha nem, akkor fejlesszétek magatokban folyamatosan ezeket a képességeket, mert hamarosan nagy szükségetek lesz rájuk. Nem tudom Nektek azt mondani, hogy könnyű lesz, mert kurva nehéz lesz, de azt tudom, hogy Ti ezt a kurva nehezet egy jó négyesre meg tudjátok csinálni, ha akarjátok, vagyis úgy, hogy arra a végén majd büszkén nézhettek vissza. És közben most már én is megígérem, hogy azt a kurva nehezet fogom csinálni, lévén, hogy az eddigi kurva könnyűtől teljesen megundorodtam és így másra már nem is vagyok képes. Nagyon bánom, hogy erre a felismerésre most jutottam el és nem 26 éves koromban amikor egyébként már egész közel jártam hozzá de aztán mégis rossz felé mentem el, viszont most már mindegy, ezen utólag már kár siránkozni, amit még meg lehet menteni, azt igyekezni fogok kinyerni belőle - aztán pedig köszönöm szépen, hogy kaptam ezt a 60-70-80-90 évet, és sajnálom, hogy a legnagyobb részét teljesen elbasztam. Vigyázzatok nagyon magatokra és egymásra!
Hagalaz
Hogy az elképesztő értetlenkedést meg a kiscsoportban is már cseppet égő színvonalú ellenállást olyan mértékig lehet fokozni mint amennyire Te most ezt teszed velük az egyébként új tapasztalat - bát könnyen el tudom képzelni hogy még nagyon sok más embertől fogom kapni ugyanezt. Nem gondolom hogy rendkívüli dolog történne velünk mégse - ez a fal tényleg ilyen nehéz - nem adja meg magát könnyen - azért nem fogjuk tudni elkerülni az összeomlásunkat mert az új létrejöttének igénye kéri hogy a régi előtte szünjön meg. A nihilista aki nem fél tagadni mindent ami fennáll ezt tudja. A nihilista nem a pusztulást várja hanem az új születését. Hagalaz.
El kell felejteni...
Tudom, ha nem lennék és nem írnék ilyen dolgokat folyamatosan, akkor nem lenne egy csomó gondod, emiatt van, hogy az emberek tipik reakciója velem kapcsolatban tényleg az, hogy megpróbálnak vagy bolondnak tartani vagy levegőnek nézni. Tudom, hogy milyen tudatzavarba vagyunk belekövülve, és tudom azt is, hogy mekkora botrány, amikor valaki ezt a kövületet megpiszkálja. Tudom, hogy ez Neked pontosan ugyanolyan nehéz, mint nekem, meg Dorkának, meg Annácskának, meg Évának, meg Marikának, meg sorolhatnék még százezer nevet, mert abban a hitben éltetek velem együtt, hogy ami körülöttünk zajlik, annak van legalább minimális köze a valósághoz. Nincs. Ez az egész civilizációs álfejlődés egy szín tiszta illúzió, nem vezet sehova, illetve egy összeomlásba csak, mi pedig egy olyan szerencsés nemzedék vagyunk, hogy azt az összeomlást közülünk sokan a saját szemükkel is látni fogják. Az ukránok már látják, nem sokára sorra fogunk kerülni mi is.
Jó de akkor mit csináljunk? Először is lássuk be a hibánkat, lássuk be hogy kegyetlenül benéztünk, elbasztunk mindent mert ha ezt becsületesen belátjuk, akkor fognak jönni majd a lehetőségek a kijavítására - egyik a másik után szépen sorban. És akkor azokat a lehetőségeket majd észre fogjuk venni és fogunk tudni élni velük. Az egyik ilyen lehetőség az, hogy nem engedek kicsinyes, sőt ganéj zsarolásoknak a lányom meg magam pillanatnyi békessége kedvéért, mert ő azt szeretné, attól nyugodna meg, ha hazudnék neki. Megnyugodna lehet, de közben csak még mélyebbre süllyedne abba a fosba, amelyikbe már most is nyakig van - ami vegytisztán csak az én hibám sőt az én bűnöm lenne, minden következménye csak az én lelkemen száradna, ahogy az eddigi eltévelyedésének is én vagyok a kizárólagos oka, hiszen én neveltem őt olyanná, amilyen lett.
Itt a vége ennek a bánat özönnek mert ebből nem él meg senki, menni kell csinálni kell az új dolgokat, készülni és készíteni sokakat arra, ami most jön, ennek az egész nagy tűzijátéknak a végére, hogy azt a véget valahogy túléljék - az emberiség a létező legnagyobb átmenete előtt áll, az a robbanás szerű lufifújás amely az utóbbi pár ezer évben jellemzett minket a végéhez közeledik és utána, a lufi kipukkanása után vagy nem lesz semmi vagy kezdődik egy egészen másmilyen új kor, amikor az ember szerves egységben lesz újra a természet folyamataival, a fizikai világ realitásaival, önmagával, az univerzummal, mindennel ami létezik. És hogy volt ez a pár évezred, ami alatt sikerült teljesen meghülyülni, sikerült a győzelmi zászlónál is messzebbre elszállni, sikerült beleélni magunkat abba a tökéletes káprázatba, hogy az eszünkkel mindent meg tudunk oldani, miközben még építkezésre alkalmas homokból sincs akármennyi a Földön, azt majd el kell felejteni nagyon-nagyon gyorsan...
K...rvára elb...sztuk
Az eltévelyedés a lealacsonyodás a morális leépülés olyan mélységeibe jutottunk hogy attól az embert ha belelát kiveri a hideg verejték. És én ebben az eltévelyedésben és leépülésben nem szeretném engedelmes házi kedvenchez vagyis papucsállatkához méltó módon kövezni a gyermekeim a gyermekeink pokolba vezető útját csak azért mert egy bomlott társadalom azt várja el tőlem a bomlott papjaival meg a bomlott egyházával az élen. Mit kell ma egy krisztusi embernek csinálnia ilyen helyzetekben? Elfogadni hogy a lánya ilyen kikötéseket tesz? Hogy sétáljunk kávézzunk de beszélni közben csak a semmiről szabad mást szóba hozni tilos? Azért nem láthatom az unokáimat egyiket se mert ebbe a ganéj kényszerítésbe nem megyek bele. Ehhez adjak én segítő jobb kezet azzal hogy elfogadom amit kérnek bólintok rá "szeretetből" vagyis abból kifolyólag hogy máshoz gyáva vagyok? Ilyen gyermekeket neveltünk olyanokat akik ezt tudják nyújtani akik azt hiszik hogy ez így működik! Ez a munkánk eredménye! Totális csőd az egész életünk semmi értelme nem volt annak amit csináltunk - semmi - mindent amit csak lehet mindent elrontottunk.
Igen lehet ezt azzal megfejelni hogy még most sem ismerjük be hogy mi lett a munkánk eredménye a barterbe hazudásból továbbra sem szállunk ki és igen azzal tényleg fel lehet tenni a pontot egy totálisan elkúrt élet kudarcának az igen betüjére. Nem akarom. 60 évet elszúrtam az életemből a maradék néhányban már szeretném hogy egy kis valódi tartalom is megcsillanjon. Mondd meg Dorkának hogy borzasztó az amit csinál lehet hogy nem tehet róla nagyon de attól még borzasztó mondd meg neki hogy így nem viselkedhet meg Annácska se aki beutazza a fél világot akkor amikor 2 tonna CO2-nél többet senkinek se lenne szabad kibocsájtania egy év alatt. Mondd meg neki is hogy a szülei ezt kurvára benézték és rettenetes hogy ilyen alapvető dolgok 18 vagy 25 év alatt meg sem említődtek a családban ahol felnőttek. Mondd meg neki hogy abba az alapvető félremenésbe amely az egész társadalmat jellemzi mi is szemrebbenés nélkül beszálltunk mondd el neki hogy mekkora lyukak vannak azon amit kaptak tőlünk mint útravaló az élethez. Mondd el neki hogy mindenre felkészítettük őket csak arra nem amire leginkább kellett volna hogy az összeomlás idején hogy lehet megmaradni valahogy csak erről lett volna szabad beszélni nekik kicsi ovis koruktól kezdve hogy egy kuma vesszőt ne higgyenek el abból amit maguk körül látnak mert egy papírmasé oroszlán is valóságosabb nála - ha ezt szépen elmondtuk volna nekik akkor most lehetne valamire büszkének lenni de mivel ez elmaradt nincs semmire.
Mentünk a nyáj után gondolkodás nélkül bele a hülyeségbe miközben arról hogy mi folyik körülöttünk a legcsekélyebb fogalmat sem alkottuk. Ez történt - nyugodtan mondjuk ki - sokkal jobb kimondani mint bábozni tovább valamelyik klubban ahol szeretnek minket mert ugyanazt hazudjuk mint a többi tag. Kurvára elbasztunk mindent amit csak lehetett - mondjuk ki nyugodtan és utána próbaljuk meg ebből kimenteni azt ami még kimenthető belőle!
Igen lehet ezt azzal megfejelni hogy még most sem ismerjük be hogy mi lett a munkánk eredménye a barterbe hazudásból továbbra sem szállunk ki és igen azzal tényleg fel lehet tenni a pontot egy totálisan elkúrt élet kudarcának az igen betüjére. Nem akarom. 60 évet elszúrtam az életemből a maradék néhányban már szeretném hogy egy kis valódi tartalom is megcsillanjon. Mondd meg Dorkának hogy borzasztó az amit csinál lehet hogy nem tehet róla nagyon de attól még borzasztó mondd meg neki hogy így nem viselkedhet meg Annácska se aki beutazza a fél világot akkor amikor 2 tonna CO2-nél többet senkinek se lenne szabad kibocsájtania egy év alatt. Mondd meg neki is hogy a szülei ezt kurvára benézték és rettenetes hogy ilyen alapvető dolgok 18 vagy 25 év alatt meg sem említődtek a családban ahol felnőttek. Mondd meg neki hogy abba az alapvető félremenésbe amely az egész társadalmat jellemzi mi is szemrebbenés nélkül beszálltunk mondd el neki hogy mekkora lyukak vannak azon amit kaptak tőlünk mint útravaló az élethez. Mondd el neki hogy mindenre felkészítettük őket csak arra nem amire leginkább kellett volna hogy az összeomlás idején hogy lehet megmaradni valahogy csak erről lett volna szabad beszélni nekik kicsi ovis koruktól kezdve hogy egy kuma vesszőt ne higgyenek el abból amit maguk körül látnak mert egy papírmasé oroszlán is valóságosabb nála - ha ezt szépen elmondtuk volna nekik akkor most lehetne valamire büszkének lenni de mivel ez elmaradt nincs semmire.
Mentünk a nyáj után gondolkodás nélkül bele a hülyeségbe miközben arról hogy mi folyik körülöttünk a legcsekélyebb fogalmat sem alkottuk. Ez történt - nyugodtan mondjuk ki - sokkal jobb kimondani mint bábozni tovább valamelyik klubban ahol szeretnek minket mert ugyanazt hazudjuk mint a többi tag. Kurvára elbasztunk mindent amit csak lehetett - mondjuk ki nyugodtan és utána próbaljuk meg ebből kimenteni azt ami még kimenthető belőle!
Ki, ki, ki...
Ez egy buborék valóság – itt éltük le az egész eddigi életünket. Milyen gyorsan akarunk felébredni és felébreszteni a gyermekeinket, az unokáinkat is abból a szánalmas illúzióból, amelyben felnőtt korunk kezdete óta ringattuk magunkat meg őket is? Milyen gyorsan fogunk elég bátorságot összeszedni, eléjük állni és bevallani nekik azt a hatalmas hibánkat, hogy egy hologramban hittünk, mindent arra építettünk fel és őket is abba neveltük bele, velük is azt hitettük el? Ez a kérdés! Mert a válaszon fog eldőlni, hogy a mostani pusztítás és pusztulás helyett a remény jele, majd a jövő megszülethet-e. Semmi máson – csak ezen fog múlni. Az a zombi társadalom, amelyet a Földön létrehoztunk, egy rémálom – olyan mértékig rémálom, hogy ahhoz egyetlen másik sem hasonlítható. A feladatunk az, hogy egy mély változást indítsunk el, egy olyan változást, amely nehéz lesz és komoly áldozatokat fog követelni, de vissza fog vinni minket abba a szerves egységbe, amelyet egy csili-vili csoda civilizáció Júdás pénzéért réges-rég elhagytunk, azóta élveztük a Földből kiszedhető erőforrások perc előnyeit, azon kívül semmi mást se csináltunk. Egy olyan csili-vili civilizáció Júdás pénzéért, amely a legelső napjaitól kezdve deficites volt, minden fenntartható alapot nélkülözött. Hülyét csináltunk magunkból, egymásból, a gyermekeinkből, mindent elárultuk, de leginkább magunkat, velejéig korrupt alakok lettünk. Innen kell kivonulni, ahogy a zsidó népnek Egyiptomból, bár az ő kivonulásuk csak gyenge előképe volt a miénknek, semmi se ahhoz képest, amelyet nekünk kell majd végig járnunk. Ki kell mennünk a sivatagba, ha legalább az életünk hátralévő részével szeretnénk elszámolni (mert az eddigi részével biztos, hogy nem tudunk), akkor nem tehetünk mást. Ki innen – figyelve legbelsőbb legemberibb érzékeinkre, használva legbelsőbb, legemberibb lelkierő készletünket – ki, ki, ki…
Drága magyar turisták / Dear Hungarian tourists
(English below) Borzasztó nagy baj az hogy nem állunk ki egyértelműen egy agresszorral szemben. Ezt a feladatát egész Európa két éve elsunnyogja. Vakarózás van, tárgyalás van, késve hozott döntések, amelyek a szükséges támogatás tizedéről szólnak, vannak, egy ideig volt díszkivilágítás is, de most már annak is vége, meg egyáltalán mindennek, ami felhívhatná a figyelmet arra, hogy mi zajlik most, és hogy hova fog ez vezetni. Orbán olyan, amilyen, de nincs egyedül, csak más nem csinálja ilyen nyíltan ugyanezt. Ahova jutni fogsz jóléti nyugati államok rendszere, ott a helyed, megérdemled a sorsod, csak az a baj, hogy másokat is magaddal fogsz rántani, olyanokat is, akik nem tehetnek róla...
It is a terrible problem that we do not stand up clearly against an aggressor. The whole of Europe has been neglecting this task for two years. There is scratching, there are negotiations, there are late decisions about a tenth of the necessary support, there were decorative lighting for a while, but now it is also over, and absolutely everything that could draw attention to what is going on and where it will lead. Orbán is what he is, but he is not alone, only no one else does the same miserable thing so openly. Wherever the system of Western welfare states will get you, that's where you belong, you deserve your fate, the only problem is that you'll drag others along with you, including many innocents too...I don't find it awkward to write a post about this - i enjoy the photos on inviting dishes and on our hyper cute small animal favorites but we are not only here to talk aside and never mention the most real dramas of our broken age, broken moral, broken society...
Mint a mókus
Nem tudom megnézted-e végül a mókust, amelyet küldtem. Mert a mókus tudja. Tudja hogy az életének van egy belső logikája, belső fejlődése és abban a fejlődésben most az ugrás következik - más nem is történhet vele. Nem mér, nem számol, nem elemez, hogy az a másik fa szemben elbírja-e majd, hanem ugrik, mert bízik az ösztöneiben, bízik a belső érzékeiben, elszánt, tudja, érzi hogy most az jön, és csinálja is. Abban a mély, belső létszövetben él, amelyben, amíg benne voltunk, értettük a nagy összefüggéseket, és ahonnan a civilizáció, más szóval a rablás végtelenül messzire eltávolított minket, és most már úgy beszélünk, meg úgy hárítjuk minden feladatunkat, ahogy Te is írtad nekem tegnap: a társadalom egy olyan bonyolult probléma, hogy azon 100 ezer filozófusnak kell együtt dolgoznia, hogy születhessen valami megoldás, és mivel 100 ezer filozófus nincs, együtt dolgozni meg pláne képtelen, az egész úgy hal meg, ahogy van, illetve meg se születik, miközben mi elnyaralhatjuk az összes időt, mert egy úgysem tud tenni semmit.
Ehelyett lehet az embernek egy értelmezhető létkapcsolata, ha elkezdi ott hagyni a rablást, elkezdi használni a belső érzékeit, ha komolyan veszi azt, amit a belső hang mond neki, akkor ő a létszövet része lesz megint, akárcsak a mókus, és amikor kell - ugrani fog, pont úgy, ahogy az utóbbi. Ez az a belső kapcsolat, amely nekem egy kicsit visszajött az elmúlt két év alatt azoktól a tapasztalatoktól, amelyeket nem féltem átélni, és ezért tudom most már elég biztosan, hogy mi a dolgom. Belülről, ösztönösen érzem, és közben persze mondom mindenkinek, hogy bárki más is megérezheti ugyanennyire a sajátját, ha meri elfelejteni azokat a sztereotípiákat, amelyeket tanult, ha mer kiválni a rablásból, meri kihajítani a régi élete tárgyait, mer egy nagy tabula rázát csinálni, ha nem dédelgeti, nem takargatja a tehetetlenségét mindenféle fake szólamok idézgetésével, és ugrik, amikor úgy érzi, hogy azt kell tennie. És most úgy érzem. Nem kevés az egy, az egy nagyon-nagyon sok. Egy mókusban, a mozdulatában, a nézésében, a figyelmében benne van minden, amit tudnunk kell nekünk is.
A modern ember egy szörny
A modern embernek nincs jövője, mert a modern ember nem is ember, hanem egy szörny. Ez abban a buborékban, ahol felnőttünk, nem szembeötlő, de teljesen világosan látszik mindenki számára, aki már a buborékon kívülről néz magára meg a világmindenség egészére. A modern ember a modern korral együtt el fog tűnni a Föld színéről, remélem, hogy nagyon gyorsan, még mielőtt el tudna pusztítani maga körül mindent. Jövője a szellemi embernek van, akik még nem vagyunk, de akikké egy kicsit talán válhatunk, ha már ma elkezdjük kinevelni magunkban, mert magként hordozzuk őt mindannyian, csak eddig b...sztunk rá, mert millió "fontosabb" dolgunk volt, mint vele törődni, és azzal a millió fontosabb dologgal tényleg egy csomó idő elment. Viszont, ha végre elkezdünk tényleg nagy akarattal, erős szándékkal, figyelmesen, őt mindennél fontosabbá téve törődni vele, akkor valami még történhet, megszülethet bennünk a jövő. Picit időnk van, nem sok, mert az összeomlás már megkezdődött, sőt gyorsan halad, mégsem szabad feladni, ha kevés nap van hátra, akkor annak a kevésnek kell elég lennie arra, hogy az emberiség közelgő legnagyobb átmenetére felkészüljünk...
Lehet
Lehet most még nagyon kedvesen elmolyolni egy csomó hasonszőrű zombival, közben tudsz nagyon büszke lenni magadra, hogy milyen csodálatos sikereket érsz el köztük, ehhez megvan a tehetséged is, vagyis nem kell nagyon odatenned magad, nem követel sokat, vagy lehet nekiállni komolyan dolgozni, olyan munkának nekilátni, amelynek majd 50-10 év múlva fog látszani az eredménye vagy még több - az utóbbi az emberhez méltó feladat...
Egész biztosan érzem...
Egész biztosan érzem, hogy nagyon komoly feladata minden épkézláb embernek, azon kell dolgozniuk, hogy ezt a most éppen tökéletesen kábult zombi társadalmat, illetve a tagjai közül a még menthetőket valahogy felrázzák, ugyanis az ilyen ébredők, illetve az ő viselkedésük, az ő helytállásuk jelentheti az emberiség számára a kataklizma utáni továbbélés egyetlen esélyét. Tudom, hogy ez most nem egy népszerű gondolat, és ezért nagyon fáradtságos ez a munka, de nem érzem, hogy bármi másba fordított szellemi erőfeszítés az itt végtelenül szükséges eredménynek akárcsak a századát teremné.
Az aljasság csúcsa
Egyébként amit Európa meg az USA csinál az ukránokkal idestova kettő éve annál nagyobb mocsokság még nem létezett a Földön pedig elég sok mindent látott már 4,5 milliárd év alatt ez a bolygó. Senkinek minimális érdeke sem fűződik ahhoz hogy az ukránok nyerjenek, ez az állóháború, ami mostanra kialakult egy teljesen optimális helyzet mindenki számára. Az ukránoknak juttassunk annyi fegyvert, hogy az oroszok túl gyorsan ne foglaljanak el nagy területeket, de annál egy dekával se többet. Amíg Ukrajnában dörögnek a fegyverek, addig nem dörögnek máshol, Európa lakossága élheti a boldog békeidőket, télen síelhet, nyáron strandolhat és örömében szavazhat a mostani politikai elitre, vagyis gond egy szál se. Óriási baj lenne abból, ha az ukránok komoly sikereket érnének el, azt mindenki nagyon szeretné elkerülni. Hogy közben Ukrajna, mint ország megszűnik létezni? Hogy hősök, igazi hősök százezrei tűnnek el a sáros földben? Ki nem szarja le? Majd hozzáírjuk Putyin számlájához, hiszen ő robbantotta ki a háborút. Na ez az aljasság csúcsa!
Ha nem szégyenkeznék európai mivoltom miatt legalább 15 éve annyira, hogy legszívesebben letagadnám, akkor most, ennek az eljárásnak a szemlélőjeként és persze a haszonélvezőjeként, biztos, hogy elsüllyednék. Még szerencse, hogy ezen már két éve tényleg túljutottam, és most már tényleg nagy erőkkel kezdek felszámolni mindent, ami a korábbi életemhez kapcsolódott. Ma levettem egy regényt a polcról, tesztelni akartam magam, hogy tudok-e még nyugodtan olvasni a toronyszobámban, a fotelban ülve. Szerencsére nem ment! Nincs lőszerünk de nem baj mert nem is akarunk győzni. De akkor mit akarunk? Időt nyerni hogy felépüljenek a lőszergyáraink? Az még két-három év addigra Ukrajna nem lesz sehol hiszen már most sincs. Itt nyilván egy tízszer erősebb és következetesebb kiállásra lett volna szükség már eddig is de az áldozatokkal járt volna arra pedig ez a társadalom nem érett azt nem lehetett volna lenyomni a közemberek vagyis a választók torkán. Szép dolog a demokrácia csak nem akkor amikor háború van. Persze ha nincs demokrácia vissza lehet élni a hatalommal tehát így se jó úgy se jó... Persze hogy nem hiszen egy teljesen rossz alapra van felépítve minimum 1650 óta amikor elkezdtünk szenet bányászni. Az összeomlás jelenségeit figyelhetjük meg Európában csak az a baj hogy ha Európa ki fog esni akkora űr lesz utána hogy azt nem fogja tudni betölteni senki. Az USA is elszámolja magát mert nélkülünk ő sem fog megállni és ha ő se és mi se akkor senki se. Na ezért nem aggódom annyira a klíma miatt bár ha az AMOC tényleg leáll két év múlva akkor azért lehet hogy egy kicsit hamarabb fog eljönni a teljes összeomlás...
Na ezt kellett volna kiszámítani 26 évesen ugyanis ez már akkor is világosan látszott. Az apró részletek nem de a trend olyan világos volt mint a telihold amikor éjfélt üt az óra. Ha ezt akkor szépen észrevettük volna akkor most lehetne mellett verni de ez sajnos valahogy nem történt meg örüljünk ha nem állítanak minket bíróság elé mert azt is megérdemelnénk tulajdonképpen azután hogy az elmúlt 30 évben mi mindent éltünk fel mi is nagyon vidáman...
Vágyak
A vágyak döntenek el mindent. Most az van amire valaki valamikor vágyott. A jövőben pedig az lesz, amire most vágyunk mi...
Csodálatos nap
Nagyon sokat gondolkodtam azon hogy írjak-e bármit is ebbe a csoportba a mai nap alkalmából vagy sem, de aztán rájöttem, hogy ez a kérdés fel sem merül tulajdonképpen, viszont aki nehéz témákkal nem akar foglalkozni, attól most rögtön kérem, hogy ne olvassa tovább - tudom, hogy vannak Köztetek ilyenek. (Sőt, a legjobban akkor jár el az illető, ha ki is lép ebből a csoportból.) 2024.02.24-dike van ugyanis, és ez egy csodálatos nap. Definíció szerint csodálatosnak azokat a napokat nevezzük, amelyek dátumában az év és a hónap-nap leírásához ugyanazokat a számjegyeket használjuk fel. A csodálatos napok viszonylag új keletűek, legalábbis az előző évszázad végén egyáltalán nem voltak, hiszen például két kilencest egyetlen hónap-nap pár sem tartalmazhatott.
Szóval igen - de tényleg csodálatos-e ez a mai nap? Azt hiszem nem kell nagyon magyaráznom, hogy mért vagyok kicsit bizonytalan, hiszen a dátumban a számok valóban nagyon szépen együtt állnak, viszont közben egy nagyon szomorú évfordulóhoz is érkeztünk, egész pontosan a orosz-ukrán háború kétéves születésnapját ünnepelhetjük ma, amely az én életemet legalábbis felforgatta, pedig nincsenek ukrán rokonaim, sőt a háború kitöréséig nem is nagyon gondoltam arra, hogy van egy ilyen ország a szomszédban, mondhatjuk, hogy ennek az országnak a léte nem nagyon jelentett nekem semmit. Egyébként orosz rokonaim sincsenek, viszont orosz kapcsolataim régóta vannak, mindannyian tudjátok, hogy honnan lettek.
Tudom, egy munkahelyen az ember ne foglalkozzon az érzelmeivel, tegye fel a mosolygós szmájlit az arcára, vigyorogjon, mint a tejbetök, és csak annyit szomorkodjon, amennyit a hivatalos keretek vagyis az adott cég hivatalos kommunikációval megtámogatott közhangulata elbír, viszont én nem olyan ember vagyok, aki ezt meg tudja vagy meg akarja csinálni - gondolom, hogy ez már korábban is világos volt Számotokra. Egyáltalán nem arról van szó, hogy a Michelin-nel lenne bármi speciális probléma, a háború elején a cégünk egyértelműen kiállt az ukránok mellett, segítettük cégesen is a Magyarországra érkező ukrán menekülteket, sőt még tavaly év végén is jutott valamennyi pénz erre a célra, viszont közben úgy érzem, hogy valami azért összezavarodott a fejekben, vagy inkább nem tisztult ki eléggé, de ez nem Michelin specifikus, mert Európában lassan mindenki kezdi elveszíteni a fonalat - a túlnyomó többség viszont biztosan.
Politikát nem akarok belevinni ebbe a kis szösszenetbe se, soha nem volt szimpatikus számomra egyetlen pólusokkal kifeszített erőtérben se a jobbra vagy a balra állás, szerintem az ember ne egy bites válaszokat adjon az előálló helyzetekre, arra ott van a papucsállatka, az egy bites válaszok színvonalát képviselje ő, őt ugyanis arra képesíti a fejlettsége. Nem hiszem, hogy erről a háborúról a nyugat nem tehet, nyilván az oroszok az agresszorok, de mindenki döntse el maga, hogy ennek mennyi jelentősége van, viszont azt látom, hogy ebben a háborúban borzalmasan szomorú történetek játszódnak le, és nem hiszem, hogy van olyan ember Európában, akit ezeknek a történeteknek a képződéséért ne terhelne felelősség. Annyira kézen fekvő mondani, hogy a nagy politika irányít, és a kis ember itt semmit se tehet, de közben megyek a nyíregyházi középiskolákba klímafreskót tartani, mutogatom a még tényleg ártatlan kamasz kisdiákoknak a tétlenség háromszögét, magyarázom nekik, hogy ezt az egész klímavészhelyzetet mi most együtt hozzuk létre, politika, gazdaság, közember, hát ilyen háromszög sajnos nem csak a klímával kapcsolatban létezik. Szóval ezt a "nagy politika tehet róla" hantát nyugodtan el lehet felejteni, sőt én azt hiszem, hogy el is kell, mert amíg tartjuk, addig senkiben semmi sem fog megmozdulni.
Sokan közületek ismerik Tetjánát, őt "vigasztaltam" azzal már többször is, hogy Ukrajna sorsa egyben Európa sorsa is lesz, ha az ukránok elbuknak, előbb-utóbb nekünk is annyi lesz. Persze ez csak egy vízió, az én vízióm, nem kötelező, hogy Ti ugyanezt vizionáljátok, de azért egy picit gondolkodjatok el azon, hogy ez a vízióm honnan lett. Mert nem teljesen alaptalan - lehet így látni, és még csak nem is kell nagyon betegnek lenni hozzá. Egy pici plusz érzékenység kell hozzá, azt elismerem, viszont az érzékeny helyzetek mindenki érzékenységét fokozzák, a Tiétekét is, vagyis ne lepődjetek meg, ha egy nap olyasmi fog körvonalazódni a szemetek előtt, amire ma még nem gondoltok.
Azt azonban már most szeretném nagyon nyomatékosan leszögezni, hogy akkor is, amikor az ember majd észrevesz nehéz dolgokat, akkor is lesz neki feladata, sőt sokkal több, mint amennyit korábban hitt. Tolsztojnak van egy híres mondása - az élet akkor kezdődik, amikor az ember nem tudja, hogy mi lesz. Az elmúlt két év alatt rengeteg ukrán eljutott idáig, fogalmuk sincs, hogy mi lesz velük (ajánlom a figyelmetekbe Katyerina Gorgyejeva orosz író könyvét), ha Tolsztojnak igaza van (márpedig gyanús, hogy igen), mondhatjuk azt, hogy ők már élnek, miközben mi még nem, mi még csak egy jól berendezett, kényelmes buborékban lebegünk, amelyik viszont nyilván nem fog örökké tartani. Lehet, hogy a fent vázolt vízió egy picit sötétebb az emészthetőnél, viszont azt ne gondolja senki, hogy most majd egy nagy konszolidáció fog következni, ne gondolja senki, hogy az eddigi világrendet meghatározó hatalmi struktúra továbbra is meg fog maradni, pillanatnyi megingás után újra meg fog erősödni, és stabilizálni fogja a viszonyokat a Földön további legalább néhány emberöltő időtartamára - ennek ugyanis 0,000000 a valószínűsége, és az ember minél hamarabb szembenéz ezzel a nagyon kicsi számmal, annál hamarabb elkezdhet készülni a nagyobb valószínűségű eseményekre.
Ami egyébként igen sürgős teendő, mert azokra a nagyobb valószínűségű eseményekre való felkészülés nem lesz egyszerű, sok időt fog igénybe venni. Én lassan két éve foglalkozom ezzel a felkészüléssel és egyre tudatosabban, viszont még most sincs olyan érzésem, hogy sokat haladtam volna benne. Azt viszont nagyon határozottan érzem, hogy ha nem tennék semmit, akkor még ott se járnék, ahol most már vagyok, és az még rosszabb lenne, vagyis valamennyi értelme azért volt annak, hogy közel két éve mondjuk úgy, hogy új életet kezdtem (bár csak lassan ismertem fel, hogy ez történt valójában), és emiatt most már nem vagyok teljesen tehetetlen, lassan beiratkozhatok a kiscsoportba, azonban az érettségitől még nagyon messze állok - sajnos - de remélem, hogy azért oda is hamarabb fogok eljutni, mint az igazán nehéz helyzetek kellős közepébe. És talán valamennyi értelme annak is van, hogy ezt itt és most leírom, talán valaki erőt, kedvet, lendületet kap tőle, és akkor az a szellemi energia, amelyet ebbe az írásműbe öltem, nem egy hiábavalóságra ment el. Kezdődik egy új nap, egy új szombat, egy új hétvége, egy új év, a háború harmadik éve. Mindenkinek kívánom, hogy történjen vele valami ebben az új évben, valami olyan, amilyen eddig még nem játszódott le az életében! És csak azért, mert nagyon szeretlek Benneteket - ezt azért ne felejtsem el hozzátenni! Gyuri
Háború van...
Háború van szörnyű háború és pusztítás és ilyen körülmények között nem lehet úgy élni mintha béke lenne. Nincs helye a "kicsi vagyok én a nagy dolgokhoz" című álszerénységnek - ha mi is hárítjuk a követelményeket akkor ki fog felnőni a nagy feladatokhoz? Nekünk kell olyan egyértelműen olyan tisztán beleállni a legfontosabb teendőbe hogy süssön rólunk az elszántság és a szándék. A legfontosabb teendő pedig elérni azt hogy a gyermekeinket ne érje készületlenül az összeomlás mire bekövetkezik értsék meg hogy mi az oka és hogy hogyan kell viselkedni miközben elsodor mindent és azt is hogy mi lesz mi fog jönni utána ha nagyon vágyunk rá - de csak akkor...
Egy indián angyalnak írtam...
Lehet, hogy még nem tudom jól elmondani, de az elmúlt két évben nagyon fontos dolgok történtek velem - olyanok, amelyek végtelenül hiányoztak volna az életemből, ha nem játszódnak le most se. Néhány látható jele is van ennek a folyamatnak, de nem az a legfontosabb, hanem hogy most végre tényleg elkezdtem kizuhanni abból a veszett világból, amely hamarosan összedől, és akkor nagyon nagy előnyben lesznek azok, akik már nem annyira fognak kötődni hozzá. Ez nem egy gyors folyamat, nagyon gyorsítani nem is lehet, azt érzem, de abban az ütemben, amelyet az események diktálnak, muszáj mozdulni.
Egy buborékban éltünk eddig, egy olyan buborékban, amely nem sokára szétpukkan, ez a buborék tehát egy nagyon veszélyes hely, és nagyon gyorsan el kell hagyni. Mindannyian abban éltünk, a legfelvilágosultabbak is, ahogy én, úgy Te is, és a buborék világ tevékenységeit űztük, például futottunk a Balaton körül, ami önmagában még talán nem lett volna olyan nagy baj, de ha világosabb fejjel végeztük volna, az nem lett volna baj azért. Vagy nevezhetjük süllyedő hajónak is, mindegy, mert a következtetés, a feladat akkor is ugyanaz. Amikor az étteremből kiléptünk, és megkérdeztem Tőled, hogy mi a jó válasz erre a helyzetre, tulajdonképpen erre gondoltam, leválni róla, elszakadni tőle, amennyire csak lehet és segíteni másoknak is, hogy eljussanak erre a felismerésre és utána ők is kezdjék meg azt a folyamatot a maguk tempójában, a maguk érzékenysége, a maguk képessége szerint - ez igaz - de valamit kezdjenek el, és én ahhoz egy impulzus legyek. Ez van a klímafreskó mögött is, ez van a mögött, ahogy sok emberi kapcsolatomban, például a gyermekeimmel viselkedem, érzem, hogy nagyon komoly érzékenységem és abból kifolyólag feladatom van az emberiségnek a legnagyobb átmenetére való felkészítésében.
Ezt szerettem volna elmondani édesanyámnak is a halála előtt, nem sikerült teljesen, de valameddig azért eljutottunk a megbeszélésében, és szépen lassan kezdenek lenni más részeredmények is. Sipos Tamás eljött hozzám, beszélgettünk, nem oldottunk meg mindent, de nagyon nagyot lépett mégis, érzem, de azt is, hogy a mi kettőnk barátságának a túlélése is egy nagy jel, hiszen simán elúszhatott volna., de mégse az történt. Remélem, eljutok a gyermekeimhez is hamarosan, és nem úgy, hogy engedek a buta zsarolásuknak, amellyel teljesen természetesen hárítják a felvetéseimet, hanem úgy, hogy hamarosan rá fognak jönni, hogy nincs igazuk, illetve abban nagyon is, hogy kegyetlenül megvezettem őket, amikor arra neveltem őket, hogy nyugodtan legyenek sikeres modern emberek, és nem arra, hogy ők is nagyon távol tartsák magukat ettől a modelltől, még ha praktikusan kell is hogy legyen kapcsolatuk vele. Igen, borzasztó, amit a gyerekekkel csinálunk úgy általában is, amikor elhitetjük velük, hogy ebben a civilizált álvalóságban, ebben a veszett világban van nekik jövőjük, már a szüleinknek se volt, de nekik vastagon el fog fogyni minden az életük felére, és nem mindegy, hogy addigra milyen belső tartalékaik lesznek...
Nagyon nincs időm, és erőm se, nem akarom szaporítani a szót, remélem, előbb-utóbb lesz megint alkalmunk beszélgetni ezekről a dolgokról!
Valódi dolgokért
Az a baj hogy ez a civilizáció teljes egészében egy őrültség. Nem csak kisebb bajok vannak vele nem csak az elit viselkedése nem csak a demokrácia önellentmondása nem csak a CO2 koncentráció növekedése nem csak a bioszféra pusztulása a háborúk kiújulása mert ezek mind csak jelenségek - a baj az hogy az egész civilizáció alapvetése a legelejétől kezdve morálisan vállalhatatlan. A másik baj pedig az hogy ezt nem merjük kimondani mert félünk azoktól a következményektől amelyek egy ilyen mondásból fakadnának és nem merjük a gyermekeinknek is megtanítani hogy tilos hinni benne...
Tessék a valódi dolgokat meglátni a valódi bajokról beszélni a valóságért a mélyvalóságért meghalni. Ahhoz nincsen ideológia nincs zászló és menetdal nincs támogató csűrhe ahhoz nincs semmi de aki elvállalja az tényleg a mindenre teszi fel az életét. Tők egyedül lesz neki magának kell megtalálnia a tanítványait a sivatagban a hullák között megnézni hogy kiben van még egy kis élet neki kell megtalálnia Lucát Kennyt Bálintot Zolit - akár Jancsit is - és ha ezzel megban akkor már nyugodtan mehet meghalni is Ukrajnába vagy Gazaba vagy a börtönbe vagy akárhova de csak akkor előbb nem...
Előrébb vagyok...
Előrébb vagyok Nálad mert én már legalább elkezdtem kigyógyulni abból a leprából amellyel e teljesen vállalhatatlan és gyors pusztulásra ítélt civilizáció jóléti társadalmainak a szemlélete a születésünk utáni első perctől fertőzött minket miközben Te illetve Nagy Bali nevű külső egód meg még mindig tobzódik benne. Ez az igazság Jancsi! Matekben zenében meg még ezer dologban jobb vagy nálam de per pillanat én Nálad egy megvalósultabb ember vagyok és bocsi ezért de még semmi sincs veszve - akár egy perc alatt is meg lehet fordítani ezt a versenyt. Ha majd előttem leszel ígérem fogok menni utánad... Mata Juriel
Bárányokat a farkasok közé...
Úgy küldelek mint bárányokat a farkasok közé, az emberfiának nincs hely, ahova lehajthatná fejét, a saját családotok lesz az ellenségetek...
Nem tudom mért kell csodálkozni azon ami történik - kétezer év óta benne vannak ezek a dolgok a levegőben illetve az egyik legfontosabb szellemi hagyományunkban - le vannak írva ott tű pontos szavakkal. Az igaz embernek itt a kivert kutyánál is rosszabb dolga van, aki nem akar meghasonulni, ne számítson semmi jóra de közben ne felejtsük el azt se hogy: Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem. Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: így háborgatták a prófétákat is, a kik előttetek voltak. Ti vagytok a föld sója...
Tudom
Tudom, hogy az életünk mennyi vonatkozását teszi teljesen más megvilágításba, ha az ember belátja, hogy a civilizáció, amelyben él a kezdeteitől fogva egy tévedés volt, és azoknak a nomád népeknek volt igazuk, akik igyekeztek tudatosan is távol maradni tőle. Tudom, hogy milyen nehéz kimondani, hogy az ő bölcsességük a miénket nagyságrendekkel túlszárnyalja, tudom, hogy ez a felismerés milyen megalázó, tudom, hogy milyen nehéz helyzetekbe kerülünk miatta. És tudom, hogy mit kíván, ha valaki utána komolyan akarja venni a feladatokat, amelyek fakadnak belőle. Tudom, mert két éve ebben a kohóban égek, nekem is borzalmas volt szembesülnöm azzal, hogy az első hatvan évem egy teljesen téves logikát követett, illetve egy nagyon felszínes, nagyon igénytelen érvelést csupán. És azt is tudom, hogy milyen nehéz lesz most megfordulni és elindulni visszafelé, a másik irányba, amerre már 26 évesen is kellett volna mennem. Tudom, hogy mit fogok kapni a környezetemtől azért, mert nem fogok hazudni tovább, mert ki fogok szállni az össznépi bábszínházból, mert ki fogok mondani igaz dolgokat, tudom, hogy milyen mértékű haraggal fognak felém fordulni sokan, vagy egyszerűen közönnyel el tőlem. Tudom, mert máris látom, de megmondom őszintén, hogy ez most már elég kevéssé érdekel. Innentől kezdve olyan ez, mint a mesében. Egy életem, egy halálom, sorsomat kezedbe ajánlom, inspirálj arra, amit kezdettől fogva nekem szántál, és amilyen gyorsan csak lehet! Te jobban tudod, mint én, hogy mit tudok elviselni, erőmön felüli dolgokat ne kérj tőlem, de ne is kímélj nagyon, mert akkor soha sem lesz ember belőlem!
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)