Fájdalom

Fájdalom versek

Ezen az oldalon a fájdalomról van szó, lelki és fizikai fájdalomról egyaránt. A fájdalom, bár az élet része, legtöbbünk számára tabu, nem szeretünk szembenézni vele - pedig biztosan nem fogunk megmenekülni, amíg nem fogadunk el belőle pont annyit, amennyire szükségünk van. Tudom viszont, hogy senkit sem szabad bevinni ebbe a szentélybe, amíg maga nem készült fel az oda való belépésre, és az élete eseményei sem készítették még fel őt erre. Kérlek, hogy ezt az oldalt, csak akkor olvasd, ha Te már egy kicsit, legalább egy nagyon picit megbarátkoztál a fájdalommal, mert különben nem fogod érteni, hogy miről van itt szó, és főleg azt nem, hogy miért, és nem fog jó érzéseket kiváltani Benned. Ha még egyáltalán nem érted a fájdalmat, menj el, és gyere vissza később!

--------------------------------

Mottó: Barátkozz meg a fájdalommal,

és nem leszel egyedül soha!

A fájdalom
És az öröm
Nem kizárják
Hanem erősítik egymást

--------------------

A fájdalom egy erős érintés

Az érintés egy üzenet, hogy valaki ott van, velünk van,
A fájdalom egy ugyanolyan üzenet, csak erősebb, azt jelenti,

Hogy nagyon ott van és nagyon velünk.

Még akkor is, ha nincs...

--------------------

Mért kell a fájdalomra annyit várni?

Amíg nem vagy itt, nem tudok kinek fájni...

--------------------

Nem kérek fájdalommentes éveket,

Csak azt kérem, hogy - ha lehet - maradj velem,
És segíts, hogy azzá váljak végül, akivé a Teremtő
Kezdettől fogva álmodott, szeretve, bízva szánt,

Lehessek földje, mely jó kalászt terem,
S ha ehhez az kell, hogy előtte jól meggyötörjön, hát, tegye,
Tűröm, amíg vasával keresztbe-kasba szánt

--------------------

Vannak érzékeny

És kevésbé érzékeny pontjaim,

Taníts meg tűrni akkor is, amikor nagyon érzékeny helyre szúrsz,

Amikor sűrű idegszálak közvetítik belém a fájdalmat,

A néhány ezredmásodperc alatt

Végigszaladó áramot

Mert nincs más, ami úgy tudna köztünk létrejönni,
Mint egy ilyen fájdalom híd, egyetlen mozdulatod felépítené

Azt a rettenetes, villámszerű összekapcsolódást,

Melytől mindig nagyon féltem,

De közben vágytam is rá,

Azt az ezredmásodpercnyi együttlétet,

Hogy rázzon, felrázzon az áram ott

--------------------

Mindennek van

Valamilyen íze?

Szúrd át a nyelvem

És akkor tudni fogom,
Hogy a fájdalom íz-e

--------------------

Vérzik az út amelyen járok
Vérzik egy lábnyom előttem
Nézem és kicsordul a könnyem

Ha rálépnél erre az útra
Ha mernél menni rajta
Eljuthatnál hozzám könnyen

--------------------

Megtudni, hogy mi a fájdalom, hogy milyen az, amikor utat talál magának benned, sűrű test és lélek szöveteken áthatolva addig kínoz, míg fel nem tör belőled az a mély valóság, amelyre oly sokan vágynak, de amelyet mégis oly kevesen mernek megérinteni...

--------------------

Nem érdekel, mennyire fáj, most már jöhet bármi,
Kész vagyok a fénnyé válás útjait bejárni

Segíts hozzá, kérlek, néhány életmentő kínhoz,
Ha kell, bánts, ha nem kell, ne bánts, de valahogy kínozz

Mélyről ástál ki, most ásd ki a mélyet belőlem,
Szélesebb legyen a tenger, s az ég magasabb tőlem

--------------------

A lélek fókuszát

Falakat átszakítani csendben nem lehet,
Tudom, hogy sírni fogok, mert fájni fog nagyon,
Patakokban fog folyni a könnyem,

Amikor majd megtalálod bennem azt a pontot,
Amelybe minden sugár, minden érzés, minden emlék, minden vágy,

Minden árnyék, minden fény egyszerre vetül - a lélek fókuszát...

S megszúrod a tű hegyével könnyen.

--------------------

Vigyél át!

Vigyél át a fal túloldalára,
Oda, ahonnan eddig sajnos ki voltam tiltva,

Olyan nővér legyél, ki nem fél gyógyítani,
Nem fél a fájdalomtól, amelyet közben okoz,
Az a fal legyen bennem általad átszakítva!

--------------------

Elvállalok mindent
Most már jöhet bármi
Nem szeretnék tovább
Csak odakint várni

Borzasztó hogy mostantól
Bármi megtörténhet
Fájdalomból örömből
Bármennyi elérhet

Szúrj meg egyszer
Szúrj meg kétszer
Szúrj meg három tűvel
Hatolj belém s a tű hegyén
A bőröm alatt tűnj el!

--------------------

Nem tudom, mi fáj jobban,

A fájdalom vagy a fájdalom hiánya,

Lehet, hogy már valahol máshol kéne lennem...

Sírni, zokogni szeretnék,

De nem tudok,
Mert gyáva vagyok befogadni azt,
Ami a könnyek árját ki tudná szabadítani bennem...

--------------------

Ha elég erősen vágysz rá
El fog érni Téged is a szenvedés
Amely képes feltörni Benned
Igazgyöngyöt rejtő kagylód héját

Meg fog találni Téged is
Egy gyöngyöt halászó fájdalom
Mihelyt fontosabb lesz számodra
Hogy fent fényben tündökölj
Mint lent a biztonság
Melyet a kagylóhéj ád

--------------------

Félmeztelenül fekszem a selyemakác fa alatt

Egy kemping ágyon pihenek

Kinyújtom a karom

Vedd véremet igyál belőle

Bátrabb igazibb

Becsületesebb szeretni valóbb

Jobb vámpír leszel tőle

--------------------

Karantén vers

A semmi és a valami határán állok

S nem tudom megmondani

Hogy melyik oldalra esik a valóság
És melyik oldal az illúzió ahol érzéki csalódás minden

A tűszúrásnyi fájdalom

Vért cseppentett az ujjam hegyére

Megvizsgált hogy egészségesebb vagyok-e

Mint az a beteg világ amelyben élek

De nem tudom

Hogy mi lett a teszt eredménye

Félek hogy több vizsgálatra és több fájdalomra lesz szükség ahhoz

Hogy biztosat lehessen mondani

Vigyázzatok amíg ki nem derül rólam

Hogy ember vagyok-e vagy csak egy vírus

Amely megfertőzi a helyet ahová eljut

A Föld minden zugát...

--------------------

Sajnos én csak

Így tudok üzenni

Máshogy nem

Ezzel az úttal

Ezzel a sorssal

Ezzel a fájdalommal

Ezzel a sűrű szenvedéllyel

De muszáj akkor is ha fájdalmas

Ha emiatt sokan megátkoznak
Ha emiatt mindenki elhagy

Ha emiatt fogok
Egyedül meghalni
Én is majd az egyik éjjel

--------------------

Kedves Fantázia!

Mi ez a

Folyton változó szövet közöttünk?

Mindig más alakban mindig más színben

Feltűnő hullám sóhaj

Nincs egyetlen

Biztos pont se rajta

Amelyet meg lehetne fogni

De ő megfog minket mégis erősen

Hogy összeérjünk és aztán eltávolodjunk

Hisz még azt sem tudjuk megmondani hogy a közelség

Vagy a távolság köt össze minket inkább

Mi ez a

Lassan felépülő erőtér

Melynek pólusai mi magunk leszünk?

Virágos rét illata? Megyek Feléd benne

De hirtelen viharos tengerré változik

Majd vörös óceánná

Megfürdünk a bíbor folyók vizében

Sőt átúszunk a másik partra

Ahonnan minden

Másmilyennek látszik

Te is én is meg az egész világ

Félünk

Hogy elveszítjük

És ezért aztán kicsúszik

A kezünkből tényleg

Ám aztán visszakapjuk mégis

Táncolunk bekötjük egymás szemét

Először én vezetlek Téged aztán Te engem

Fájdalmat okozunk egymásnak amikor nem örömöt

De mindegy is mert annyira egyforma e kétfajta seb e kétfajta gyönyör

Most én vagyok az öröm és Te a fájdalom viszont nem sokára cserélünk

S akkor fordítva lesz egyfolytában váltogatjuk amíg el nem izzunk

Kristályosodunk majd oldódunk újra a fehér fényben

Megteremtjük egymást és ez jó csak ne menj el

Maradj még itt velem!

Vagy nem tudom...

--------------------

Kérlek, Kedves Nővér, hozz nekem
Fájdalmat három dobozban
Az elsőben kicsit,
A másodikban közepeset,
A harmadikban nagyot,
Ebben a sorrendben
Szeretném megkapni Tőled,
Fontos lenne...

A kis fájdalmat
Ujjam hegyére tedd
Véremet vedd vele
A közepes fájdalommal
Nyelvemet szúrd át
Hadd érezzem
Egy darabig az ízét
A nagy fájdalommal pedig
Szívd fel egy óriási fecskendőbe
És oltsd magad szívem kellős közepébe
Hogy soha senkit se kívánjak
Nálad jobban

...azért bizonyos élményeket mégiscsak átéltem. Pl. megtapasztaltam azt, milyen érzés, amikor az embernek cigarettát nyomnak el a tenyerén. Igazán kellemetlen, mondhatom. És egyáltalán nem csupán addig a néhány másodpercig, amíg tart a dolog. Jó két-három héten keresztül viseltem azután a nyomát: és legalább ennyi időbe telt, amíg sebem fájdalma végül teljesen elcsitult.

Régen történt már a dolog, de azért bizonyos részletekre tisztán emlékszem. Pl. a lányra, aki megajándékozott ezzel az élménnyel. Húszas évei elején járt, amikor néhány hónapig egymás mellé sodort minket sorsunk. Szép lány volt, de néha igen különösen viselkedett. Vagdosta magát: zsilettpengével olykor ijesztően mély sebeket ejtett a karján. Amikor megkérdeztem tőle, miért csinálja ezt, azt felelte, azért, mert a testi fájdalom eltereli a figyelmét a lelkiről. Szóval, nem volt egy egyszerű eset.

A napra is jól emlékszem, amikor történt a dolog: enyhe, kora tavaszi délután volt. Ami még rémlik, hogy egy padon ültünk, talán valami parkban - de hogy hogyan kerültünk oda, azt már tényleg nem tudnám felidézni. Mindenesetre beszélgettünk, vagy talán vitatkoztunk éppen valamiről; ez elég gyakorta megesett velünk, mivel meglehetősen viharos volt a kapcsolatunk. Ő cigarettázott, és félig viccesen megfenyegetett, hogy elnyomja a csikket a kezemen, amire én azt feleltem, hogy úgysem meri megtenni.

Tévedtem.

Előtte erősen megfogta a kézfejemet, legalábbis annyi erő volt a szorításban, hogy hirtelen semmiképpen ne tudjam elrántani. Így hát az élmény valóban életre szóló lett. Ahogyan írtam is már: testemen is hetekig megmaradt a nyoma, de elmémben mind a mai napig. Nem nagyon lehet, persze, az ilyesmit elmondani: a fájdalom olyan, amilyen, minőségére nincsenek szavak. De könnyűszerrel fel tudom idézni az érzést, amit akkor átéltem, és amiben minden gyötrelmessége mellett volt valami különösen izgalmas és meghökkentő is.

Fogalmam sincs, mi lehet ma a lánnyal, aki megajándékozott ezzel a különös tapasztalattal. Pedig kíváncsi lennék rá: az igazság az, hogy a mai napig vonzalmat érzek iránta. Nem csak szép volt, de erős is: erre az erőre egyébként nem csupán ahhoz volt szüksége, hogy vasmarokkal tartsa hosszú másodpercekig a kezemet ott a padon, azon a kora tavaszi délután.

De ahhoz is, hogy kibírja épen, ahogyan kisgyermekként többször is agyba-főbe verte őt az apja.

Ezt nem én írtam, mástól kaptam, de azért idefér a versek végére...