El kell felejteni...

Tudom, ha nem lennék és nem írnék ilyen dolgokat folyamatosan, akkor nem lenne egy csomó gondod, emiatt van, hogy az emberek tipik reakciója velem kapcsolatban tényleg az, hogy megpróbálnak vagy bolondnak tartani vagy levegőnek nézni. Tudom, hogy milyen tudatzavarba vagyunk belekövülve, és tudom azt is, hogy mekkora botrány, amikor valaki ezt a kövületet megpiszkálja. Tudom, hogy ez Neked pontosan ugyanolyan nehéz, mint nekem, meg Dorkának, meg Annácskának, meg Évának, meg Marikának, meg sorolhatnék még százezer nevet, mert abban a hitben éltetek velem együtt, hogy ami körülöttünk zajlik, annak van legalább minimális köze a valósághoz. Nincs. Ez az egész civilizációs álfejlődés egy szín tiszta illúzió, nem vezet sehova, illetve egy összeomlásba csak, mi pedig egy olyan szerencsés nemzedék vagyunk, hogy azt az összeomlást közülünk sokan a saját szemükkel is látni fogják. Az ukránok már látják, nem sokára sorra fogunk kerülni mi is.

Jó de akkor mit csináljunk? Először is lássuk be a hibánkat, lássuk be hogy kegyetlenül benéztünk, elbasztunk mindent mert ha ezt becsületesen belátjuk, akkor fognak jönni majd a lehetőségek a kijavítására - egyik a másik után szépen sorban. És akkor azokat a lehetőségeket majd észre fogjuk venni és fogunk tudni élni velük. Az egyik ilyen lehetőség az, hogy nem engedek kicsinyes, sőt ganéj zsarolásoknak a lányom meg magam pillanatnyi békessége kedvéért, mert ő azt szeretné, attól nyugodna meg, ha hazudnék neki. Megnyugodna lehet, de közben csak még mélyebbre süllyedne abba a fosba, amelyikbe már most is nyakig van - ami vegytisztán csak az én hibám sőt az én bűnöm lenne, minden következménye csak az én lelkemen száradna, ahogy az eddigi eltévelyedésének is én vagyok a kizárólagos oka, hiszen én neveltem őt olyanná, amilyen lett.

Itt a vége ennek a bánat özönnek mert ebből nem él meg senki, menni kell csinálni kell az új dolgokat, készülni és készíteni sokakat arra, ami most jön, ennek az egész nagy tűzijátéknak a végére, hogy azt a véget valahogy túléljék - az emberiség a létező legnagyobb átmenete előtt áll, az a robbanás szerű lufifújás amely az utóbbi pár ezer évben jellemzett minket a végéhez közeledik és utána, a lufi kipukkanása után vagy nem lesz semmi vagy kezdődik egy egészen másmilyen új kor, amikor az ember szerves egységben lesz újra a természet folyamataival, a fizikai világ realitásaival, önmagával, az univerzummal, mindennel ami létezik. És hogy volt ez a pár évezred, ami alatt sikerült teljesen meghülyülni, sikerült a győzelmi zászlónál is messzebbre elszállni, sikerült beleélni magunkat abba a tökéletes káprázatba, hogy az eszünkkel mindent meg tudunk oldani, miközben még építkezésre alkalmas homokból sincs akármennyi a Földön, azt majd el kell felejteni nagyon-nagyon gyorsan...