A hierarchikus társadalmakat felszámoltuk, mert a létük a "haladás" útjában állt. Annak a "haladásnak" az útjában, amelytől most szépen felrobbanunk. Nagyon jó hogy a haladás útjába álltak - nem az volt a baj hogy ellenálltak, hanem az hogy nem elég erősen. Mindenkire óriási tisztelettel nézek, aki akármikor, akárhol mert a "haladás" nevű úthengernek ellenállni. Bárcsak megtették volna sokkal többen...
Tudom, hogy milyen nehéz szembenézni azzal, hogy az elmúlt kétezer év európai, nyugati típusú fejlődése az emberiség történelmének a legnagyobb sőt az egyetlen igazi tragédiája lett, és főleg azzal, hogy ezt nem vettük észre időben. Tudom, hogy nagyon benéztük, mindannyian, akik hittünk abban, hogy ebből lehet bármi maradandó, vagy leginkább fel se tettük az erre vonatkozó kérdést, csak mentünk a nyáj után, mint a barom, tudom, hogy ezt most milyen iszonyatos fájdalom látni. Tudom, mert erről a felismerésről szólt az életem elmúlt két éve, de az előtte lévő 35 is mutatott már rá, csak nem elég határozottan - sajnos. Szörnyű, hogy ebbe a fejlődésbe mi is teljesen belehabarudtunk, hittünk benne, mentünk vele, csináltuk.
Szükségszerű volt ez a betegség, át kellett esni rajta mint a bárányhimlőn, de most már be lehet látni, hogy annyi volt a szerepe csak, semmivel se több. Be lehet látni, hogy mindjárt túl leszünk rajta, és meg fogunk gyógyulni és egészségesek leszünk megint, ahogy előtte azok voltunk, legfeljebb nagyon fájdalmas módon fog az a gyógyulás lezajlani, hiszen máshogy nem is tud. Be fogjuk látni, hogy az embernek nem a természetből való kiemelkedés a dolga, hanem az, hogy a részévé váljon, találja meg a helyét benne, hogy közben ne vágyjon nem létező dolgokra. Be fogjuk látni, hiszen mást nem is tehetünk. Az éppen kitörni készülő harmadik világháború meg az éppen zajló globális környezeti katasztrófa elég erősen rá fog világítani erre.