Hogy tudd Mata, a hókristály
Mindig melegét ád szívtáj!
A földnek, a szántás alatti vetésnek
Nem hidegebb lesz, mint érzed felvetésnek,
Langy fuvallat vagy szél, mi talajt vad
Erővel huzatban erővel magasba tart,
Mindig elcsendesül,
Hogy lelked majd a szomorúba ült,
Egy hazában tart Veled,
Kinek feltörte már alfelét az utaztató nyereg,
Hóparipává váljék minden szívperec,
Édesanyáinkat az ölelve fehér táj a messziségbe ereszt!
Légy áldva minden anyai szív,
Mi holtában is bennünket hív, keres!!!
Ezt a verset súlyos beteg osztálytársamtól kaptam, akit pont a betegsége miatt talán senki se vesz komolyan. Ami szerintem borzasztó...