Az ember több millió éves története legnagyobb átmenete
előtt áll – meg kell tanulnia, hogy a csak korlátozottan rendelkezésre álló
erőforrásokhoz többé nem nyúlhat (eddig se nyúlhatott volna), annyival kell megelégednie,
amennyit a természetes folyamatok állandóan újra termelnek, meg kell tanulnia,
hogy az összes többi fogyasztás egy fenntarthatatlan, rövid ideig tartó
fejlettség létrehozására és kiélvezésére irányul csupán, annak viszont nincs
értelme, sőt végtelenül káros is. Ez az átmenet borzasztó nehéz lesz, mert már nagyon régóta álmodunk,
és tekintünk közben a Föld kincseire úgy, mintha azokat felélni jó ötlet lenne,
és építünk a felhasználásukra mindent, de ezek a kincsek el fognak fogyni,
egyre nehezebb lesz hozzájuk jutni, vagyis a sámli, amely ezt a mostani hiper
fejlett szintet tartja, szép lassan vagy inkább elég gyorsan ki fog csúszni a
rendszer alól, akár tetszik ez nekünk, akár nem.
Életem legnagyobb mulasztásának azt tartom, hogy ezt nem
vettem észre korábban, nem hagytam fel a kényelmes, sőt here, mindent felzabáló
élettel én se, és nem kezdtem el sokkal hamarabb beszélni is erről a
helyzetről, figyelmeztetni másokat, mindenkit, akit csak tudtam volna. Óriási
zavarok lesznek, gazdasági, politikai, társadalmi, katonai, sőt hála az
embernek még a természeti rendszerek is össze fognak omlani, az egyik borulás a
másikat fogja erősíteni, dominó dominót fog dönteni, nem lesz vidám dolog ezt
végig nézni, élni benne meg pláne nem lesz könnyű, de nem véletlenül kerültem a
Földre most, és Ti sem, hanem azért, mert nekünk ez a dolgunk mégis, a
helytállás azok között a nagyon nehéz körülmények között, amelyek most fognak
előállni és a hittel, bátorsággal való jövőbe mutatás ellenükre is, egy oltári
nagy viharban akár. Nekünk, mostanra időssé vált felnőtteknek volt lehetőségünk
arra, hogy az egész életünket ellógjuk, éltünk is vele, Nektek, Drága Fiatalok,
nem lesz, hiába szeretnétek Ti is azt csinálni, amit mi csináltunk, jogunk már
nekünk se volt hozzá, Nektek pedig már felkínálni se fogja senki ezt az opciót.
Ha éreztek magatokban elég bátorságot, erőt a viharban való
helytállásra, az nagyon jó, induljatok el akkor a feladataitok megoldásának
útján! Ha nem, akkor fejlesszétek magatokban folyamatosan ezeket a
képességeket, mert hamarosan nagy szükségetek lesz rájuk. Nem tudom Nektek azt
mondani, hogy könnyű dolgok várnak Rátok, mert kurva nehéz lesz minden, de azt
tudom, hogy Ti ezt a kurva nehezet egy jó négyesre meg tudjátok csinálni, ha
akarjátok, vagyis úgy, hogy arra a végén majd büszkén fogtok tudni visszanézni.
És közben most már én is megígérem, hogy a kurva nehezet fogom csinálni, lévén,
hogy az eddigi kurva könnyűtől annyira megundorodtam, hogy azt most már, ha
akarnám se tudnám űzni. Nagyon bánom, hogy erre a felismerésre most jutottam el,
és nem 26 éves koromban, amikor egyébként már egész közel jártam hozzá, de
aztán mégis rossz felé mentem el, viszont most már mindegy, ezen utólag már kár
sírni, amit még meg lehet menteni, azt viszont igyekezni fogom kinyerni belőle
- aztán pedig köszönöm szépen, hogy kaptam ezt a 60-70-80-90 évet, és sajnálom,
hogy a legnagyobb részét teljesen értelmetlenül töltöttem el. Vigyázzatok
nagyon magatokra és egymásra!
--------------------------------------
Európa sőt az egész világ sodródik bele egy olyan háborúba
amelyhez eddig még hasonló se volt. Hogy milyen gyorsan azt nem tudom, de azt
igen, hogy sokkal kevesebb időnk van, mint amennyire ideális esetben szükség
lenne, hogy jól felkészülhessünk rá. Nagyon rossz taktika ezt a borzalmasan
veszélyes folyamatot nem észrevenni, tudatosan vagy tudat alatt hárítani,
félelemből vagy a korábbi mulasztásaink felett érzett szégyen miatt
kitérni az érzékelése elől, nem gondolni rá, nem foglalkozni vele az említett
okokból kifolyólag, mert aki akkor fog ezzel először szembenézni, amikor már
lövések hangja fogja betölteni az ő utcáját is, az nagyon el lesz késve.
Nem a teljesen alaptalan illúziók táplálása, a hiú ábrándok
szövögetése, a problémák lekicsinylése, a részproblémák vagy inkább a
jelenségekre leszűkített polemizálás fog megmenteni minket, hanem az, hogy
bátran vállaljuk a sorsunkat, becsülettel, legjobb tudásunk, legemberibb
érzékeink szerint helytállunk a viharban, és bátorítunk másokat is, hogy
ezt tegyék, mert az igaz, hogy a reménykedésnek nem lesz semmi alapja, de ha
valaki ezt az iszonyatos, mindennél nagyobb csapást valahogy túl fogja élni
mégis, akkor ő hálás lesz a hit és a kitartás minden morzsájáért, amelyet maga
körül láthatott, tapasztalhatott, mert abból a hitből, a mi hitünk, a mi
kitartásunk, a mi áldozatunk példájából kiindulva, erőt merítve ő élni,
alkotni és teremteni fog, és az akkorra teljesen kivilágosodó tanulságok
fényében nyilván egy teljesen másmilyen, sokkal jobb, sokkal szellemibb
világot, egy sokkal a mostani társadalomnál sokkal érettebb, sokkal emberibb,
sokkal szeretőbb emberi közösséget.
Kössünk szövetséget most, amíg még nem késő, mondjuk
egymásnak, hogy mi a feladatunkat biztos, hogy becsülettel el fogjuk végezni,
kössünk szövetséget, hogy mi biztos nem fogunk hazudni, hogy mi ebben a
viharban az utolsó percig ki fogunk tartani, segíteni fogjuk egymást, amennyire
képesek leszünk tenni egymásért, és nem fogjuk feladni, a becsületes, jellemes,
bátor, viselkedést meg fogjuk őrizni, nem fogunk lesüllyedni
felfoghatatlanul mélyre, a vállalhatatlanul nyomorúságos dolgok szintjére,
bárki is próbálna minket ilyesmire rávenni. Nézzünk már most szembe azzal,
ami hamarosan lesz, és már most nagyon tudatosan készüljünk rá, hogy lélekben
megerősödjünk, mire az nagy vész megérkezik, ránk támad, mert akkor valakinek talán
tényleg sikerülni fog túlélni azt, ami majd bekövetkezik…
--------------------------------------
Jön ránk a háború. Mindenki igyekszik kizárni ezt a
fenyegetést az életéből, próbálja megtartani a béke illúziót, de ez egy nagyon
rossz taktika, mert aki nem készül tudatosan a háborúra (és ezért persze
másokat se készít fel), az biztos, hogy nem is fogja túlélni, és ha senki nem
készül fel rá, akkor egyáltalán nem lesznek túlélők és az emberiség egész
története rövid időn belül be fog fejeződni. A nagyon kis gyerekeket talán meg
lehet kímélni a valóság fájdalmas , de csak őket, egy nagyon alacsony korhatárig,
mert mindenki másnak meg kell értenie, hogy mi jön most, hogy a régi reflexek
teljesen használhatatlanok lesznek, a régi terveinket nem csak el lehet, de el
is kell felejteni, és csak erre az egy feladatra figyelhetünk mostantól, minden
figyelmünket arra kell irányítanunk, hogy készüljünk, hogy ne váratlanul törjön
ránk a vész.
Mindenkinek meg kell értenie, hogy az emberiség nem egy,
hanem a fordulópontjához érkezett, ahol választhatunk az egészen új és a teljes
megsemmisülés között, és nem lesz más felkínálva, mint ez a kettő. Mindenképpen
egy nagyon nehéz választás fog várni ránk, egy fájdalmas átmenet, amelyben
legalább több milliárd ember fog meghalni, miközben a kevés túlélő könnyen
találhatja majd magát kőkorszaki vagy annál is rosszabb körülmények között –
igen, ez lehetséges, sőt valószínű is – viszont emiatt nem adhatjuk fel, nem
lehetünk érzéketlenek, nem nézhetünk félre. Emberek vagyunk, akiknek bátran
kell szembenézniük a sorsukkal, és méltósággal és hittel, mert ezek az emberi
karakterek, ezek azok a képességeink, amelyeket a legmélyebb rétegeinkben lehet
fellelni és a legjobban meghatároznak minket. Nem az, hogy intelligensek
vagyunk, és tudunk logikusan következtetni, mert az kutyafüle, az a következő
években semmire se lesz elég, a következő években a bátorság lesz a döntő, a
bátraknak lesz esélyük befolyásolni az események menetét, a bátrak lesznek
boldogok, nekik lesz olyan becsületes életük, amellyel el lehet számolni majd…
--------------------------------------
A felnőttek nem becsületesek, nem mondják ki, hogy mi lesz,
lapítanak mint nyúl a bokorban, és akkor persze, hogy a gyermekeink is ezt
veszik át tőlünk öntudatlanul. És merevednek bele abba a félelembe amelybe mi tesszük
őket, és vesztik el az elvi esélyét is annak, hogy emberhez méltó életük legyen.
Mert ezek között a körülmények között az emberhez méltó életre egyetlen mód
kínálkozik, hogy felveszem a lándzsát és megyek bele a viharba mint Poszeidón a
hullámhegyek közé, de ezt nekik tőlünk kell megtanulniuk - ha mi nem csináljuk
akkor ők hogyan tudnák elsajátítani? És ha nem fogják, hogyan lesznek boldogok?
Hiszen az emberi megvalósulásra és a vele járó boldogságra most ez az egyetlen
lehetőség, az éppen most képződő körülmények között a boldogulásnak semmilyen
más módja nem lesz. Vagy attól az érzéstől lesznek boldogok, hogy becsületesen
megküzdötték a vihart, tőlük telhetően jól helytálltak benne, hogy bátran
odatették magukat akkor is, amikor nem látszott egy csepp fény se az éjszakában,
vagy nem lesznek boldogok – mert más út a boldogság felé számukra nem fog feltárulni.
Akkor pedig ezt az egyet ne vegyük el tőlük! Segítsünk nekik, hogy megértsék
ezt az egyet, és örömmel vállalják el! Legalább ez maradjon meg nekik, ha már
minden mást sikerült elvenni tőlük...
Lehet hogy nehezebb, rövidebb, fájdalmasabb lesz a gyermekeink élete mint a miénk volt, lehet, sőt biztos is tulajdonképpen. De az ő életük - ellentétben a miénkkel - válhat valódivá, igazzá, mélyre hatóvá. És ezért ők összességében lehetnek sokkal boldogabbak nálunk. Csak segíteni kell nekik hogy ezt az előnyüket felismerjék...