Az elmúlt több évezredes civilizációs fejlődés (azon belül pedig az utolsó pár száz év leginkább) az embert egy végtelenül torz tudatállapotba vitte, amelyben kapcsolatát mind a fizikai, mind a szellemi világgal teljesen elvesztette. A valóságból egy illúzió buborékba került, amelyben álmokat szövögetett a természet kiaknázhatóságáról, hogy az agyi képességeit használva abból majd mi mindent épít fel. Hát bármit, de abból hosszútávon semmi sem fog tudni megmaradni, amiből következik, hogy ez a fáradozása nem egy morálisan igazolható szellemi teljesítmény, boldogság, élet, kibontakozás nem fakad belőle. Iszonyúan becsaptuk magunkat meg egymást annak köszönhetően, hogy ebből az ellentmondásból semmit se vettünk észre, hogy szemrebbenés nélkül beálltunk mi is abba a csürhébe, ahol mindenkinek a pillanatnyi siker meg jólét meg népszerűség a fontos, és semmit sem törődnek azzal, ami ezen a kapitális hazugságon túlmutatna. Nagy fájdalom, igen, az életünknek ezzel a kudarcával szembenézni, igaza van Ancsel Évának, amikor azt írja, hogy a kudarc a valóság egyenes beszéde. Mégis kívánom mindenkinek ezt a fájdalmat, mert ha már érzi, az egy jó jel, akkor már elkezdte felfogni, hogy az emberség útjáról milyen messzire tért le, és akkor talán el is kezdi megkeresni a jó irányt újra.
The development of civilization over the past several thousand years (especially during the last few hundred years) has led man to an infinitely distorted state of mind, in which he has completely lost his connection with both the physical and the spiritual reality. From reality he went into an illusion bubble, in which he wove dreams about the exploitability of nature, and about what he would build up from it using the abilities of his brain. Well, anything, but in the long run, nothing will be able to stay, which means that this effort is not a morally justifiable intellectual achievement, happiness, life, development do not come out of it. We have deceived ourselves and each other terribly, thanks to the fact that we did not notice anything of this contradiction, that without any hesitations we also joined the herd, where momentary success and prosperity and popularity are important, and they do not care at all about looking further on than this capital lie. It is a great pain, yes, to face this failure of our life, Éva Ancsel is right when she writes that failure is the direct speech of reality. Still, I wish everyone this pain, because if you already feel it, it is a good sign, then you have already begun to understand how far you have strayed from your way, and then you might start looking for the right direction again.