Nagyon sokat gondolkodtam azon hogy írjak-e bármit is ebbe a csoportba a mai nap alkalmából vagy sem, de aztán rájöttem, hogy ez a kérdés fel sem merül tulajdonképpen, viszont aki nehéz témákkal nem akar foglalkozni, attól most rögtön kérem, hogy ne olvassa tovább - tudom, hogy vannak Köztetek ilyenek. (Sőt, a legjobban akkor jár el az illető, ha ki is lép ebből a csoportból.) 2024.02.24-dike van ugyanis, és ez egy csodálatos nap. Definíció szerint csodálatosnak azokat a napokat nevezzük, amelyek dátumában az év és a hónap-nap leírásához ugyanazokat a számjegyeket használjuk fel. A csodálatos napok viszonylag új keletűek, legalábbis az előző évszázad végén egyáltalán nem voltak, hiszen például két kilencest egyetlen hónap-nap pár sem tartalmazhatott.
Szóval igen - de tényleg csodálatos-e ez a mai nap? Azt hiszem nem kell nagyon magyaráznom, hogy mért vagyok kicsit bizonytalan, hiszen a dátumban a számok valóban nagyon szépen együtt állnak, viszont közben egy nagyon szomorú évfordulóhoz is érkeztünk, egész pontosan a orosz-ukrán háború kétéves születésnapját ünnepelhetjük ma, amely az én életemet legalábbis felforgatta, pedig nincsenek ukrán rokonaim, sőt a háború kitöréséig nem is nagyon gondoltam arra, hogy van egy ilyen ország a szomszédban, mondhatjuk, hogy ennek az országnak a léte nem nagyon jelentett nekem semmit. Egyébként orosz rokonaim sincsenek, viszont orosz kapcsolataim régóta vannak, mindannyian tudjátok, hogy honnan lettek.
Tudom, egy munkahelyen az ember ne foglalkozzon az érzelmeivel, tegye fel a mosolygós szmájlit az arcára, vigyorogjon, mint a tejbetök, és csak annyit szomorkodjon, amennyit a hivatalos keretek vagyis az adott cég hivatalos kommunikációval megtámogatott közhangulata elbír, viszont én nem olyan ember vagyok, aki ezt meg tudja vagy meg akarja csinálni - gondolom, hogy ez már korábban is világos volt Számotokra. Egyáltalán nem arról van szó, hogy a Michelin-nel lenne bármi speciális probléma, a háború elején a cégünk egyértelműen kiállt az ukránok mellett, segítettük cégesen is a Magyarországra érkező ukrán menekülteket, sőt még tavaly év végén is jutott valamennyi pénz erre a célra, viszont közben úgy érzem, hogy valami azért összezavarodott a fejekben, vagy inkább nem tisztult ki eléggé, de ez nem Michelin specifikus, mert Európában lassan mindenki kezdi elveszíteni a fonalat - a túlnyomó többség viszont biztosan.
Politikát nem akarok belevinni ebbe a kis szösszenetbe se, soha nem volt szimpatikus számomra egyetlen pólusokkal kifeszített erőtérben se a jobbra vagy a balra állás, szerintem az ember ne egy bites válaszokat adjon az előálló helyzetekre, arra ott van a papucsállatka, az egy bites válaszok színvonalát képviselje ő, őt ugyanis arra képesíti a fejlettsége. Nem hiszem, hogy erről a háborúról a nyugat nem tehet, nyilván az oroszok az agresszorok, de mindenki döntse el maga, hogy ennek mennyi jelentősége van, viszont azt látom, hogy ebben a háborúban borzalmasan szomorú történetek játszódnak le, és nem hiszem, hogy van olyan ember Európában, akit ezeknek a történeteknek a képződéséért ne terhelne felelősség. Annyira kézen fekvő mondani, hogy a nagy politika irányít, és a kis ember itt semmit se tehet, de közben megyek a nyíregyházi középiskolákba klímafreskót tartani, mutogatom a még tényleg ártatlan kamasz kisdiákoknak a tétlenség háromszögét, magyarázom nekik, hogy ezt az egész klímavészhelyzetet mi most együtt hozzuk létre, politika, gazdaság, közember, hát ilyen háromszög sajnos nem csak a klímával kapcsolatban létezik. Szóval ezt a "nagy politika tehet róla" hantát nyugodtan el lehet felejteni, sőt én azt hiszem, hogy el is kell, mert amíg tartjuk, addig senkiben semmi sem fog megmozdulni.
Sokan közületek ismerik Tetjánát, őt "vigasztaltam" azzal már többször is, hogy Ukrajna sorsa egyben Európa sorsa is lesz, ha az ukránok elbuknak, előbb-utóbb nekünk is annyi lesz. Persze ez csak egy vízió, az én vízióm, nem kötelező, hogy Ti ugyanezt vizionáljátok, de azért egy picit gondolkodjatok el azon, hogy ez a vízióm honnan lett. Mert nem teljesen alaptalan - lehet így látni, és még csak nem is kell nagyon betegnek lenni hozzá. Egy pici plusz érzékenység kell hozzá, azt elismerem, viszont az érzékeny helyzetek mindenki érzékenységét fokozzák, a Tiétekét is, vagyis ne lepődjetek meg, ha egy nap olyasmi fog körvonalazódni a szemetek előtt, amire ma még nem gondoltok.
Azt azonban már most szeretném nagyon nyomatékosan leszögezni, hogy akkor is, amikor az ember majd észrevesz nehéz dolgokat, akkor is lesz neki feladata, sőt sokkal több, mint amennyit korábban hitt. Tolsztojnak van egy híres mondása - az élet akkor kezdődik, amikor az ember nem tudja, hogy mi lesz. Az elmúlt két év alatt rengeteg ukrán eljutott idáig, fogalmuk sincs, hogy mi lesz velük (ajánlom a figyelmetekbe Katyerina Gorgyejeva orosz író könyvét), ha Tolsztojnak igaza van (márpedig gyanús, hogy igen), mondhatjuk azt, hogy ők már élnek, miközben mi még nem, mi még csak egy jól berendezett, kényelmes buborékban lebegünk, amelyik viszont nyilván nem fog örökké tartani. Lehet, hogy a fent vázolt vízió egy picit sötétebb az emészthetőnél, viszont azt ne gondolja senki, hogy most majd egy nagy konszolidáció fog következni, ne gondolja senki, hogy az eddigi világrendet meghatározó hatalmi struktúra továbbra is meg fog maradni, pillanatnyi megingás után újra meg fog erősödni, és stabilizálni fogja a viszonyokat a Földön további legalább néhány emberöltő időtartamára - ennek ugyanis 0,000000 a valószínűsége, és az ember minél hamarabb szembenéz ezzel a nagyon kicsi számmal, annál hamarabb elkezdhet készülni a nagyobb valószínűségű eseményekre.
Ami egyébként igen sürgős teendő, mert azokra a nagyobb valószínűségű eseményekre való felkészülés nem lesz egyszerű, sok időt fog igénybe venni. Én lassan két éve foglalkozom ezzel a felkészüléssel és egyre tudatosabban, viszont még most sincs olyan érzésem, hogy sokat haladtam volna benne. Azt viszont nagyon határozottan érzem, hogy ha nem tennék semmit, akkor még ott se járnék, ahol most már vagyok, és az még rosszabb lenne, vagyis valamennyi értelme azért volt annak, hogy közel két éve mondjuk úgy, hogy új életet kezdtem (bár csak lassan ismertem fel, hogy ez történt valójában), és emiatt most már nem vagyok teljesen tehetetlen, lassan beiratkozhatok a kiscsoportba, azonban az érettségitől még nagyon messze állok - sajnos - de remélem, hogy azért oda is hamarabb fogok eljutni, mint az igazán nehéz helyzetek kellős közepébe. És talán valamennyi értelme annak is van, hogy ezt itt és most leírom, talán valaki erőt, kedvet, lendületet kap tőle, és akkor az a szellemi energia, amelyet ebbe az írásműbe öltem, nem egy hiábavalóságra ment el. Kezdődik egy új nap, egy új szombat, egy új hétvége, egy új év, a háború harmadik éve. Mindenkinek kívánom, hogy történjen vele valami ebben az új évben, valami olyan, amilyen eddig még nem játszódott le az életében! És csak azért, mert nagyon szeretlek Benneteket - ezt azért ne felejtsem el hozzátenni! Gyuri