Egyáltalán nem bízom a civilizációban - szerintem iszonyatos
nagy baj, hogy elkezdtünk fejlődni - utoljára a nomád népek éltek hellyel közel
normális életet a Földön. Valószínűleg soha se bíztam benne egyébként, csak
korábban nem tudatosult bennem ez a bizalmatlanság - a tudat alattim félt
számot szembenézni vele, mert érezte, hogy akkor ez az egész gyönyörű illúzió,
amelyben eddig nem kellett csinálni semmit, összedőlne, és el kéne kezdeni
komoly dolgokkal komolyan foglalkozni.
Egy teljesen abnormálisan működő társadalomban élünk, mert
az nem egy normális működés, hogy a Föld kincseit elvesszük és abból építünk
fel valamit. Ez egy őrültség, mindig is az volt, csak eddig nem volt
bátorságunk kimondani. A gyermekeinknek meg kell érteniük, hogy ez mekkora
agybaj és disznóság is egyszerre, érezniük kell, hogy ebbe nem szabad
beszállni, vagy inkább azt mondom, hogy van kiút belőle, és azt kell érezniük,
mert valamennyire már ők is belekeveredtek, de azt el kell érni, hogy jobban ne,
találjanak rá a kijáratra, utána pedig állhatatosán járjanak rajta, akkor is,
ha nagy fájdalmak fogják érni őket emiatt, sőt, ha ennek a vándorlásnak
vértanúság lesz a vége, akkor is, mert másként nem fognak tudni megvalósulni,
másként az életük egy gazemberségre fog fordítódni. Ebben nagyon határozott
példát kell mutatnunk nekik, ha tényleg szeretjük őket, hiszen ezt leginkább
tőlünk kell megtanulniuk, hiszen mástól nem is tudják...